Ebben a korábbi bejegyzésben bemutattam az 1848-ban készült "Molnári, Szent Tamási tagositott határok térképéről" Molnári község határát. A mai bejegyzésben pedig nézzük meg az egykori szenttamási határt!

A térképlap vonatkozó részlete egyben így néz ki (amit mindjárt több részletben is megnézünk): 

szet1.jpg

A falu belterülete ekkor ilyen volt (90°-kal jobbra elforgattam az eredeti térképet):

szet2.jpg

A belterülettől délre (a térképen balra) ezt a képet látjuk:

szet3.jpg

Ezen a részen hatalmas - tagosított - táblákat láthatunk. A feliratok a térképrészleten eléggé szegényesek: a Rába-parton réteket, a szeméttelep helyén pedig kövecses területet nevezett meg a térkép készítője. A jobb alsó sarokban a szenttamási temetőt látjuk, a bal felső sarokban pedig a molnári határ "lóg be".

A falutól északra (a térképen jobbra) ezt a képet látjuk: 

szet4.jpg

A feliratozás sajnos itt is gyér: zölddel a Nyíres és a Nemesek erdeje van jelölve, szürke pöttyökkel pedig a Földhordó gödör. A többi dűlő névtelen.

Ettől a részlettől jobbra, azaz a teljes térképlap jobb alsó sarkában találjuk a térkép készítőjének, ill. hitelesítőinek nevét, és a jóváhagyás dátumát. Végezetül vessünk erre is egy pillantást:

szet5.jpg

A térkép a a Vas Megyei Levéltárban Vas megye kéziratos térképei között, az Urbéri térképek csoportjában található meg U577-es szám alatt, online pedig itt böngészhető.

Kapcsolódó bejegyzések:

Szenttamás térképe 1820-ból

Szenttamás térképe 1857-ből

Szenttamás temetői

A püspöki határ tagosított térképe

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!  

Szerző: kugi  2016.12.06. 19:31 Szólj hozzá!

Címkék: térkép 1848 szenttamás

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr3312023325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.