Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam Püspöki község tagosított határának térképét. Most az egykori Molnári község ugyanilyen térképe kerül sorra.

A térképet 1848-ban készítette Hetényi Ferenc mérnök. Az egyetlen szelvényből álló térképlap mérete 92x123 cm. A címe: "Molnári, Szent Tamási tagositott határok térképe". Egyben így néz ki:

u577_1.jpg

Ebből én most csak a molnári határt mutatom be. A térképlap bal felső része, azaz Molnári délnyugati határa így néz ki:

u577_2.jpg

A falu főutcájának, azaz a mai Petőfi utcának a déli végén (szürkével jelölve) egy "Föld hordó" terület volt, amit a "Volt Jobbágyok Libagyepi legelője" (a jobbágyfelszabadítás után vagyunk!) vesz körül. Ettől nyugatra (azaz a térképen felfelé) a Libagyep van, tovább a Rába-parton pedig egy piros négyzettel jelölve révészlak állt (az építésének költségeit itt ismertettem). Tovább nyugatra, egy holtág ölelésében az "Alsó Páldeák" nevű ártéri erdő feküdt.

A falu belterületétől északnyugatra I-től XI-ig számozott dűlőket találunk (közülük az I-es a hídvégi plébánia tulajdona), ezektől északra pedig Festetics György erdeje volt. 

u577_3.jpg

Az erdőről - amikor még Sallér Judité volt - ebben a bejegyzésben közöltem egy külön térképet.

A falu belterületétől délkeletre pedig ezt látjuk:

u577_4.jpg

A "földhordótól" és a libagyepi legelőtől keletre (azaz: a térképlapon lefelé) az "Alszegi kertek" feküdt, tovább haladva pedig újabb számozott dűlőket találunk: a XIV. a Rába mellett, ettől északra (a képen jobbra) a XIII. (ahol a "Volt Jobbágyok rétjei" feküdtek, majd ettől északabbra a XII. dűlő. Ez már a régi temetővel határos, emellett pedig egy "Kövecses" terület feküdt, ami még Molnárihoz tartozik. Vele szemben az "Agyagi dűlő" volt. Innen a mai Festetics György utca középvonalában halad észak felé a molnári-szenttamási határ. Az országúttól/postaúttól, avagy a mai Kossuth utcától északra, a szenttamási határ mellett a község közös használatú erdeje volt (ezt azonban itt nem tüntették fel, hiszen nem ezért készült a térkép).

Szenttamás község tagosított határát egy későbbi bejegyzésben mutatom be.

A térkép a a Vas Megyei Levéltárban Vas megye kéziratos térképei között, az Urbéri térképek csoportjában található meg U577-es szám alatt, online pedig itt böngészhető.

Kapcsolódó bejegyzések:

1848/49 helyi emlékei - a tagosításról is

Uradalmi térkép 1850-ből

Molnári belterületi térképe 1857-ből

Molnári erdeinek térképe (1762)

 

Frissült bejegyzés: Néptánc-oktatás községünkben

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2016.11.07. 07:59 Szólj hozzá!

Címkék: térkép 1848 molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr1011933309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása