(2017. és 2018. évi frissítés lejjebb!) Ahogy azt nemrég a saját facebook-oldalamon közzé tettem, a múlt héten elismerő oklevelet vehettem át a blog szerkesztéséért, a tudomány népszerűsítéséért. Mivel minden olvasóm nincs fent a legnagyobb közösségi oldalon, továbbá a többi díjazottat is szeretném bemutatni (mert nagyszerű blogjaik vannak), ezért részletesen is írok az eseményről.

Az elnyert oklevél:

oklevel_jzs_750.jpg

Az előzmény: a Tudományos Újságírók Klubja (TUK) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) együttműködése alapján még májusban hirdették meg  a Juhari Zsuzsanna-díj pályázatot, amelyet az Élet és Tudomány volt szerkesztőjéről, a juharizsuzsanna.blog.hu 2015-ben elhunyt írójáról neveztek el. A blogommal én is neveztem a pályázatra. 

A kiírásra 21 jelentkezés érkezett, melyek között intézményi pályázók is voltak. A nevezéseket a TUK elnökségének tagjai, a TIT képviseletében az Élet és Tudomány szerkesztősége, valamint Juhari Zsuzsa gyermekei, Székely Flóra és Székely Kristóf értékelte. A díj átadására 2016. június 23-án került sor a TIT székházában. Az ünnepségen köszöntőt mondott Dürr János, a TUK elnöke, Piróth Eszter, a TIT igazgatója és Székely Flóra.

dscf5375.jpg

A díjátadó ünnepség elnöksége (balról: Gózon Ákos, az Élet és Tudomány főszerkesztője, Székely Kristóf és Székely Flóra, Juhari Zsuzsa gyermekei, Piróth Eszter, a TIT igazgatója és Dürr János, TUK elnöke)

A Juhari Zsuzsanna-díjat a pangea.blog.hu nyerte el, készítője többek között Szávoszt-Vass Dániel.

A TUK különdíját a tanarno.cafeblog.hu létrehozója, Kassa Tünde kapta.

Tizenkét további pályázó elismerő oklevélben részesült:

- Varga Máté - criticalbiomass.blog.hudscf5425.JPG

-Jamrik Levente - falanszter.blog.hu

- Rácz-Nagy Zsófia - religio-logos.blog.hu

- Országos Széchényi Könyvtár - blog.oszk.hu/foldabrosz

- Zsíros László Róbert és Hauptricht Tamás - szertar.blog.hu

- Magyar Természettudományi Múzeum - mttmuzeum.blog.hu

- Dr. Vörös Anna - nogyogyasznaplo.cafeblog.hu

- Kuglics Gábor - kugi.blog.hu Jobbra: átveszem az elismerő oklevelet Dürr Jánostól, a TUK elnökétől.

- Árvai Tünde - pecsi-notortenet.blog.hu

- Ádám Péter - duplax.cafeblog.hu

- Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság - gyogyszeresztortenet.hu

- Kubinyi Enikő - kutyakutatas.blogspot.hu

Blogszerző és -szerkesztő kollégáimnak ezúton is gratulálok! Kedves Olvasóimnak pedig - érdeklődési körüktől függően - ajánlom szíves figyelmébe ezeket a minőségi tartalmakat kínáló blogokat!

dijazottak_csoportkepe.jpg

A díjazottak és a díjátadók csoportképe

A bejegyzés forrása itt található.

Frissítés - 2017. június 30.:

Az a megtiszteltetés ért, hogy idén, 2017-ben is elnyertem a Tudományos Újságírók Újságírók Klubja és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elismerő oklevelét a blog szerkesztéséért, a tudomány népszerűsítéséért. Az átadón idén személyesen nem tudtam jelen lenni, ezért csak az oklevél postai átvétele után tudok beszámolni róla. Az elnyert oklevél:

tuk_oklevel_2017.jpg

A Juhari Zsuzsanna díjra idén 26-an pályáztak, ezek közül a zsűri mindössze 8 blogot talált megfelelő színvonalúnak. A Juhari Zsuzsanna-díj idei nyertese a ritkanlathatotortenelem.blog.hu lett - készítője többek között Juhász Tamás.

Különdíjat kapott Molnár V. Attila - molnar-v-attila.blogspot.hu

Elismerő oklevelet kaptak (rajtam kívül):

Szávoszt-Vass Dániel - dunaiszigetek.blogspot.com

Vámos Sándor - passport.blog.hu

Farkas Alexandra - farkasszem.wordpress.com

Szilágyi Zsolt - szabadtudostermeszetbuvar.blog.hu

Menner Judit - contrapasso2.blog.hu

Forrás: TUK

Frissítés - 2018. június 30.:

2018-ban is indultam a blogpályázaton, ahol az alábbi emléklapot nyertem el:

jzs_emleklap_2018.jpg

A Juhari Zsuzsanna díjat 2018-ban Fitos Attila és Fejes Valentin nyerte el, az őslényekről írt Paleotóp bloggal.

A 2018. évi díjazottak és a zsűri tagjai láthatók az alábbi képen:

dsc_0339.JPG

Blogíró kollégáimnak ezúton is gratulálok, a kedves Olvasóimnak pedig ajánlom szíves figyelmébe ezeket a minőségi tartalmakat kínáló blogokat!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2016.07.01. 08:33 4 komment

Címkék: személyes oklevél

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr518855562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trendmanó · http://trendmano.blog.hu 2016.07.02. 08:02:36

Erősen gratulálok!Ez egy megérdemelt elismerés. :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.07.02. 12:51:40

@trendmanó: Köszönöm szépen! Egy kollégától ez különösen jól esik! :)

KMJudit · http://multidezoepiteszet.blog.hu 2018.08.08. 09:35:48

Gratula neked és a többi díjazottnak! :)
süti beállítások módosítása