Robert W Black sírja.JPGAhogy arról tavaly már írtam, a zsennyei határban zuhant le egy amerikai repülőgép, ami a molnári vasútállomást támadta. Most amerikai dokumentumok alapján mutatom be a történteket.

A 15. amerikai légierő három repülőszázadának (95., 96.,  és 97.)  44 db P-38-as vadászgépe 1944. november 20-án indult alacsonytámadásra Körmendtől Pozsonyig. Számos vonatot, teherautót, légelhárító ágyút semmisítettek meg a jelentések szerint.

A támadások során az osztály két P-38-ast veszített, az egyik a Zsennyénél lezuhant Robert W. Black hadnagy volt (azonosítási száma: O-763044, lakhelye: Los Angeles, Kalifornia, életkora ismeretlen). A 95. századhoz tartozó pilóta a 44-23210 gyári számú, „Jersey Bounce” becenevű, P-38J-20-LO típusú gépével a rábamolnári állomást támadta kb. 200 láb (=60 méter) magasról. Az állomáson egy német szerelvény tartózkodott, az ezen lévő légvédelmi ágyú eltalálta a gépet. A repülőgép lángra lobbant, a pilóta nem tudott kiugrani. Mindez 13.15 és 13.30 között történt.

Most pedig következzen két amerikai pilóta jelentése az eseményről:

George Tough hadnagy (95. század) jelentése szerint egy vonatot támadtak, amelyen két vagy három légvédelmi ágyúval felszerelt kocsi volt és ezek tüzet nyitottak rájuk. Black hadnagy bal motorja kapott találatot és a gépe lángra kapott. Leállította a motort, de az tovább égett. 3-4 percet repült, amikor elvesztette az irányítást a gép felett. A repülőgép felrobbant a becsapódáskor.

Curtis W. Kellep hadnagy (95. század) jelentése szerint ő a hármas raj elején repült az alacsonytámadásnál, és egy széles jobb fordulóban voltak, amikor hátranézett, és látta, hogy füst jön Black hadnagy gépének bal motorjából. Előrenézett, hogy lássa, merre halad, ekkor hallotta a rádión Tough hadnagyot amint hívja Black hadnagyot, hogy ugorjon ki. Pár másodperccel később ismét visszanézett, és látta a lezuhant gép lángját és füstjét.

Black hadnagy sírja (lásd a képen) ma a belgiumi Neupré városánál lévő Amerikai Katonai Temetőben van. A hadnagy adatai megtekinthetők itt (de a halálozás helye tévesen van megadva).

Források: Missing Air Crew Report (MACR) 9935

82nd Fighter Group Mission Report - 1944. november 20.

Steve Blake – John Stanaway: Adormini („Up and at’Em”). A History of the 82nd Fighter Group in World War II. Marceline, Montana, 1992.)

Köszönet Czirók Zoltánnak az adatokért!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2013.11.20. 08:18 Szólj hozzá!

Címkék: vasút rábamolnári II. világháború

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr555612997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.