Zichy Ottó.JPGAhogy ebben a bejegyzésben már említettem, községünkben született egy ’48-as honvéd főtiszt, vásonkeői gróf Zichy Ottó ezredes (1815-1880). Édesanyja gróf Festetics Julianna (1789-1816) volt (Festetics (I.) György és Sallér Judit lánya), apja pedig gróf Zichy Károly (1778-1834), Pozsega, majd Moson vármegye főispánja, 1825-ben a magyar udvari kamara elnöke. Zichy Ottó tehát Festetics (II.) György unokatestvére volt.

Zichy Ottó 1815. június 21-én született Molnáriban. Minden bizonnyal a kastélyban, ahol Festetics Julianna bizonyára  rokonlátogatáson tartózkodott. Alig múlt egy éves, amikor édesanyja meghalt. Apja 1819-ben feleségül vette Seilern Cressence grófnőt, aki Zichy Károly halála után gróf Széchenyi István felesége lett. Az árván maradt Ottónak tehát a „legnagyobb magyar” lett a mostohaapja, ám nem állt vele jó kapcsolatban.

Zichy Ottó a bécsújhelyi katonai akadémián folyatott tanulmányokat, a császári hadseregben főhadnagyi rangig vitte, majd onnan kilépve birtokán gazdálkodott. 1848-ban Győrben nemzetőr őrnaggyá nevezték ki. A megye mozgósított nemzetőrségével vett részt a schwechati csatában. December végétől a komáromi várőrségnél szolgál, 1849 februárjától alezredesi rangban. 1849 augusztusától ezredes, és egy újonc alakulatokból felállított hadosztály parancsnoka. Szeptember 28-án Klapka tábornok a katonai érdemjel 3. osztályával tünteti ki.

1849. október 4-én ő és katonái vonultak ki utolsónak a komáromi várból. Ezt követően Amerikába emigrált, de hamarosan hazatért és szabadhegyi birtokán telepedett le. A kiegyezéskor a Győr megyei Honvédegylet elnökévé választották. Az 1860-as években néhány kertészeti témájú cikket publikált. 1880-ban hunyt el.

2011-ben egy tölgyfából készült emlékművet állítottak neki Győrben a Rózsák terén. A szobor itt tekinthető meg.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2013.03.15. 09:19 Szólj hozzá!

Címkék: 1848 molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr85120621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.