kokárda.jpgA mostani bejegyzés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Püspökmolnári vonatkozású eseményeit és helyi kötődésű személyiségeit mutatja be.

Az 1848 tavaszán a jobbágyfelszabadításnak köszönhetően a jobbágyok tulajdonba kapták addig művelt földjeiket, amihez tagosítás is társult (vagyis a családoknak a határban szétszórtan elhelyezkedő földjeit próbálták néhány tagba összevonni). A tagosítás azonban nem ment könnyen, a mérnök lassan dolgozott, a szabályos dűlők helyett pedig szabálytalan ékformákat mért ki, ami zúgolódást keltett a parasztság körében. Erről az akkori szenttamási plébános a vármegyét is tájékoztatta. 

Püspökihez, Szenttamáshoz és Molnárihoz számos ’48-as honvéd is kötődik. Balogh Gyula: Vasvármegye honvédsége 1848-49-ben című műve szerint 1848 tavaszán egy Pongrácz nevű toborzó Szenttamáson toborzott. A szomszédos Molnáriból Treplán György, Antal Vince és Treplán József álltak be a honvédseregbe, ám egyikük sem tért haza… Ugyanakkor a kiegyezés után létrejött Honvédegylet irataiban leszereltként szerepel Treplán György molnári lakos. További honvédekről is tudunk: Szenttamáson élt Vas István volt tüzér és Rádler (talán helyesen: Rodler?) János egykori altiszt, ill. Püspökiben lakott Horváth István volt honvéd. (A szabadságharc leverése után további 3, más községben született katona is Molnáriban vagy Szenttamáson telepedett le: Vass Ferenc őrvezető, Timár Pál őrmester, Gecse János honvéd.)

Korchmáros Menyhért.jpgA tisztek között is volt több, községünkhöz köthető személy. 1823-ban Püspökiben született Chernel Ferenc százados, aki Pétervárad parancsnokának volt a segédtisztje. 1828-ban Molnáriban született mesterházi Nagy László százados (44. honvédzászlóalj), ill. öccse, a szintén Molnáriban született Nagy Kálmán hadnagy (45. honvédzászlóalj). Nem nálunk született, de a szenttamási temetőkápolnában nyugszik kisunyomi Korchmáros Menyhért egykori hadnagy (időskori arcképét lásd jobbra).

A legmagasabb rangú személy, akihez községünknek köze van, gróf Zichy Ottó honvéd ezredes. Édesanyja gróf Festetics Julianna volt (Sallér Judit lánya). Zichy Ottó 1815-ben született Molnáriban; szülei korai halála után mostohaanyja új férje, gróf Széchenyi István nevelte fel. 1848-ban nemzetőr őrnagy, a világosi fegyverletételkor már honvéd ezredes, Klapka tisztje. 1849. október 4-én ő és katonái vonultak ki utolsónak a komáromi várból.

Emlékezzünk meg a Püspökiben 1810-ben született Piry Cirjékről is, aki érsekújvári tanárként a forradalom és szabadságharc eseményeiről naplót vezetett, ami később Érsekújvári napló címmel nyomtatásban is megjelent.

Végezetül álljon itt egy 1848-hoz kötődő érdekesség: a Vas megye földrajzi nevei (1982) c. adattár szerint a Vendégfogadó dűlő arról kapta a nevét, hogy „Jellasics népét megvendégelte itt a Festetics gróf”… Hogy ennek van-e valami valóságalapja, azt egyelőre nem tudom.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.03.14. 08:33 5 komment

Címkék: 1848 névsor püspöki szenttamás piry cirjék molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr964313722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.20. 21:49:35

Mint megtudtam, az ilyen kokárda kifordított. A pirosnak kellene bévülre esni. :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2012.03.22. 12:22:02

@TrueY: Valóban így van. De a szemünk már annyira megszokta ezt a típust, hogy a másikat éreznénk furcsának. Ezért én is ezt használtam. :)
Állítólag a márciusi ifjak mindkét változatot használták.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.23. 16:01:57

@kugi: "Valóban így van. De a szemünk már annyira megszokta ezt a típust, hogy a másikat éreznénk furcsának. Ezért én is ezt használtam. :)"
Én is, csak most valaki felvetette, hogy az az eredeti. :) Azt hiszem, hogy meg kell nézni, hogy a katonai gépeken milyen a felségjelzés. A magyaron a zöld van belül. Megnéztem a franciát, ott a kék van belül, de ők azzal kezdenek! Szóval tényleg a pirosnak kellene bent lenni e szerint. :)

"Állítólag a márciusi ifjak mindkét változatot használták. "
Kinek mire tellett. :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2012.03.26. 14:40:09

@TrueY: No, igen. A szükség nagy úr volt - már akkoriban is. Különösen a fiatal egyetemisták, írók körében...
De akár azon is múlhatott a kokárda formája, hogy kinek milyet készített a kedvese. :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.26. 14:43:50

@kugi: Vagy csak jobban néz ki, hogy kívül van a piros. A franciákén is kívül van a piros, akkor legyen nálunk is így. Azt senki sem kezdi elemezni, hogy náluk kékkel kezdődik sor... :)