urna2_1.jpgA múlt héten már bemutattam a községünkben talált őskori agyagedényt (fotóját lásd itt). Most nézzük meg, hogyan keletkezhetett a lelet?

A korabeli mocsáron át egy nomád törzs vagy család igyekezett célja felé. A mocsárban sem növényi eledelre, sem vadra nem találtak, az áradás miatt a zavaros vízben a halászat sem vezetett eredményre. Végszükségükben megölték az egyik 6-8 éves gyereket, s a hús megfőzéséhez tűzhelyet építettek. Egy vörös agyaggal kitapasztott, s így vízmentessé tett üregbe faszénparazsat tettek, erre helyezték rá az edényt, melyben először a körülötte megtalált darabokat süthették meg. Ezek elfogyasztása után a többi húst teszik az edénybe, és nemcsak oldalról töltik fel parázzsal, hanem az edényt agyagfedővel betakarva felülről is forró hamuval borítják be, hogy ki ne hűljön, és magában pároltan megsüljön.

A család vagy nem talált vissza az edényhez, vagy hirtelen áradás késztette őket menekülésre, hiszen halászó szerszámaik egy részét is hátrahagyták. A tűzhelyet az árvíz elöntötte, és a vizes iszap súlya alatt beszakadt az agyagfedő. A forró hamu beömlött az edénybe, és kitöltötte annak tartalmát, így őrizve meg napjainkra a véres lakoma maradékát… (Ifj. Benda László: Ősemberi kannibállelet Rábapüspökiben. In: Természettudományi Közlöny 1928. 291-295. o. nyomán)

Újabb vélemények cáfolják a kannibál-eredetet, mondván: az csak egy szárnyait bontogató ifjú tudós elméjének szüleménye. Mivel a lelet napjainkra elveszett (a Savaria Múzeumban nem tudnak róla), így a bizonyítás – akár pro, akár kontra – nehézségekbe ütközik.

Az ismertetett leleten kívül egy kisebb, 15,5 cm magasságú, 9 cm átmérőjű, 7 cm talpátmérőjű őskori égetett agyagedényt is találtak Püspökmolnári határában (Savaria Múzeum Régészeti leltárkönyv VIII. 60.9.1.), egy 2001-es régészeti terepbejárás során pedig kisebb őskori kerámiatöredékeket észleltek a Tilosalja, az Erdő-alja, Vendégfogadó, Öregnyíres és a Tizedik dűlőkben (Savaria Múzeum Régészeti Osztály RA 1939-05, RA 2203-07 és RA 1375-01).

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.02.27. 12:19 2 komment

Címkék: őskor bűnügy rábapüspöki

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr454191335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagy imola 2015.12.07. 17:15:14

Kedves Gábor! Csak az nem egyértelmű számomra, hogy a múltheti bejegyzésben leírt csontok, amiből megállapították, hogy egy gyermek maradványai, hol vannak.
Mert ha azok egyértelműsítik a dolgot, akkor nincs min vitatkozni. Vagy az a vita tárgya, hogy kannibalizmus volt-e vagy valami más miatt találtak ott emberi maradványokat? Igaz ugyan, hogy itt csak az edényről láthatunk képet, de egy tudományos közlönybe még 1928-ban sem hiszem, hogy csak úgy minden alap nélkül megjelentettek cikket.

kugi · http://kugi.blog.hu 2015.12.07. 21:20:24

@nagy imola: Kedves Imola! Sajnos a múzeumban nem találják...(Közben volt egy világháború, forradalom, több rendszerváltozás...és bármikor lehetett egy trehány munkatárs, aki elvesztette/leejtette, stb.)
A vita tárgy az, hogy kannibalizmus volt-e (azaz: felhasították-e a csontokat) vagy pusztán urnasíros temetkezés (és csak a fiatal tudós fantáziája lódult meg, amikor többet látott bele).
Itt egy hosszabb újságcikk a leletről: kugi.blog.hu/2015/10/09/575_meg_egyszer_a_kanniballeletrol
A képeket nagyobb méretben láthatod, ha a kép jobb alsó sarkában látható nyílra kattintasz.
Üdv: Gábor