Luigi Ferdinando Marsigli vagy latinosan Marsilius (1658-1730) olasz diplomata, hadmérnök, nyelvész, katona. I. Lipót császár szolgálatában 1683 tavaszán a stratégiai fekvésű Rábához rendelték, ahol török fogságba esett. 1684 márciusi szabadulása után részt vett a Magyarország felszabadítására irányuló harcokban – katonaként és térképész hadmérnökként. A bemutatott térkép községünk környékét ábrázolja az 1690-es évekből. Marsigli.JPG

Az élénk színű térkép fordított elrendezésű: a Rába a jobb alsó sarok felől a bal felső sarok felé folyik, a Herpenyő (itt: Herpenek) pedig e felett húzódik. A lap bal alsó sarkában a Rumi erdő (Rumer wald) rengetegje látható. A Rába sorrendben Alsóhollós, Felsőhollós, Hidvég, Molnári, Püspöki, Nagyzsennye, Rum, Meggyes és Kovácsi községeket fűzi fel. A Nagyzsennye és Rum közti térségen Cicellét (S. Cacilia) is ábrázolja.

Az olasz térképész tévedésére, a jelentéktelenebb földrajzi neveknek egy idegen számára könnyű összekeverésére utal az a tény, hogy a Pinko (értsd: Pinka) patakot szerepelteti a térségben a tényleges Perint (azaz a Sorok) helyett! Akárcsak az, hogy Szenttamást e patakon túlra, a valóságban tehát a Soroktól délre rajzolta be… Püspöki alatt egy malom (müll) látható. Hídvégnél és Püspökinél átkelőhelyet ábrázol, melyek erődítettek voltak, erre utal a piros trapéz alakzat.

Ne feledjük: a török korban hosszú ideig a Rába volt a királyi Magyarország és a török hódoltság határa, ennek átkelőit (révek, gázlók) a magyar oldalról folyamatosan őrizték és erődítették.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.02.06. 13:00 Szólj hozzá!

Címkék: térkép püspöki szenttamás molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr364071722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása