kérdőjel.pngMinél messzebb megyünk vissza az időben, annál több a bizonytalanság a történelemben. Régebbi korokból kevesebb írásos dokumentum maradt fenn, mint pl. 100-200 évvel ezelőttről. Így aztán egyre több, ma még megválaszolatlan kérdés merül fel a kutatás során. Különösen igaz ez azon kistelepülések múltjának feltárásakor, ahol az egyes iratok valóságtartalmát nem lehet más, korabeli iratokkal megerősíteni, továbbá régészeti leletanyag sem áll rendelkezésre.

A mostani bejegyzésben néhány ilyen, községünk középkori történetével kapcsolatos kérdést teszek fel, és néhány válaszlehetőséget is megfogalmazok.

Ahogy azt egy korábbi bejegyzésben már jeleztem, Molnári a középkor folyamán a Molnár-nemzetség lakhelye, birtokközpontja. A család tagjai címerükben stilizált malomkereket jelenítettek meg. Ez felveti azt a kérdést, hogy vajon eredetileg molnárkodásból élt a család? Netán az egész falu? Logikus lenne, már csak a Rába-folyó közelsége miatt is, de egyelőre semmilyen okleveles adat nem támasztja ezt alá.

Ha egy, a középkori állapotokat bemutató térképre tekintünk, újabb kérdés merülhet fel bennünk. A Molnár-név és a molnár-mesterség összefügghet azzal, hogy a szomszédban, Vasváron volt a középkori vármegye székhelye, és az itt élők oda szállíthatták a lisztet? Ez is logikus lenne, és más mesterségek esetén vannak példák arra, hogy egy falu lakossága egyféle szolgáltatásra volt kötelezve (pl. ötvösség, szakácsmesterség, de akár kutyapecérség is). Igaz, a 13-15. századi Molnári köznemesi falu volt, amit nehezen lehet összeegyeztetni a szolgáltatási kötelezettséggel.

És végül: vajon a falu kapta-e a nevét a Molnári családról/Molnár-nemzetségről, vagy ők a faluról? Megítélésem szerint inkább az utóbbi változat lehetséges, mint pl. a Nádasd-nemzetség esetén, akik bizonyítottan a faluról kapták a nevüket.

Ezek a helytörténet-kutatás izgalmas kérdései, melyekre még nem tudjuk a választ. Csak reménykedhetünk, hogy előkerül majd valamilyen középkori okirat, ami közelebb visz a kérdések megválaszolásához.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2011.11.10. 13:25 Szólj hozzá!

Címkék: molnári molnár-nemzetség

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr983361749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása