lyukas_zaszlo.gifAz 1956-os forradalom emléke előtt tisztelegve ezúttal Püspökmolnári '56-os eseményeit mutatom be.

Községünkben 1956 tavaszán - a parasztok hosszas győzködése, agitálása után, fenyegetés hatására - megvalósult a közös gazdálkodás, de elég sajátosan: a 3 egykori falurészen 3 különálló termelőszövetkezet jött létre. Ugyanakkor ez nem volt az itteniek ínyére. Az ősz folyamán - amikor más helyeken is szétment a téesz - a püspökmolnáriak is hazavezették állataikat a közösen használt istállókból, és egyénileg álltak neki az őszi szántásnak. Emiatt a 3 téesz vezetőit beidézték a rendőrségre, fenyegették őket, de a helyzeten nem lehetett változtatni. Hiába küldtek traktorokat a távolabbi gépállomásokról, az emberek megakadályozták ezt a munkát, akár testi épségük kockáztatásával is. 

A helyzet országosan is egyre éleződött, majd október 23-án kitört Budapesten a forradalom. A fővárosból érkező hírek hatására Püspökmolnári népe is megmozdult. 1956. október 27-én, szombaton este egy nagy, több száz fős felvonulás volt a faluban. A templomtól indulók elmentek Molnáriba, majd a püspöki malomhoz, és magukkal citálták az állampárt helyi tagjait - de senkit nem bántottak! Közben a Nemzeti dalt és a Szózatot mondták, egyházi énekeket énekeltek, a kereszteknél a Himnuszt és a Boldogasszony Anyánkat énekelték. A templomban Pungor Imre igazgató tanítót felültették orgonálni. Karsai Ferenc plébános ugyanakkor az elmondott beszédében nyugtatta a kedélyeket, mindenkit óvott az önbíráskodástól. A kultúrházban leváltották Piri Imre tanácselnököt, Nemzeti Bizottság alakult Vincze István vezetésével. Szanyi Antal felolvasta a Borsos Péter MÁV-alkalmazott által Zalaegerszegről hozott követeléseket hazánk semlegességéről, a szovjet csapatok kivonásáról, Mindszenty József szabadon engedéséről, a Varsói Szerződés felbontásáról és a begyűjtési rendszer eltörléséről. Biztonsági őrszolgálat is alakult a faluban, a budapestieknek pedig élelmiszergyűjtésbe kezdtek.

Hiába győzött községünkben erőszakmentesen a forradalom, miután a szovjet beavatkozás - és hazai csatlósaik, a Kádár-kormány - eltiporta a szabadságharcot, az községünk forradalmát is megpecsételte... De erről bővebben egy későbbi bejegyzésben írok.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2011.10.22. 16:35 Szólj hozzá!

Címkék: 1956 forradalom püspökmolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr493322170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.