A nagyobbik kormánypárt berkeiből érdekes választójogi javaslat szivárgott ki. Eszerint a választók névjegyzéke nem automatikusan állna össze (miként az eddig történt), hanem aktív regisztrációhoz kötnék a szavazáson való részvételt. A regisztráció idejét pedig akár 3 hónappal a választások előtt is lezárnák. Ezt a javaslatot egyesek máris üdvözölték, mások támadták, mivel van előnye és hátránya is. Nézzük, melyek ezek!

Az elképzelés onnan indult, hogy mind a szavazni kívánó határon túli magyaroknak, mind a kisebbségi listákra szavazóknak regisztráltatniuk kell magukat. Ez így logikus is. Innen már csak egy lépés az, hogy a többségi magyar társadalomhoz tartozók is kinyilvánítsák szavazói hajlandóságukat!

Ha a regisztráció folyamatát jóval a választások előtt lezárják, akkor a kisebb politikai elkötelezettséggel rendelkezők, másként fogalmazva: a sodródók, továbbá a pénzzel vagy egy tál étellel megnyerhetők kizárhatók a rendszerből. (A jelölteknek pedig nem lesz érdemes etetésre-itatásra költeniük.) Ez mindenképpen pozitív elem. Miként az is, hogy kevesebb szavazólapot és urnát kell legyártani, kevesebb szavazókört felállítani, a választás rendszere olcsóbbá válik.

Ugyanakkor a regisztráció bonyolítja és költségesebbé teszi a rendszert. Sőt, a pártoknak gyakorlatilag még egy kampányt kell lefolytatniuk – adott esetben a választási kampány előtt 3 hónappal –, amiben a regisztráció szükségességéről győzik meg a szavazókat. Ez pedig drágítja a rendszert. Vagyis amit nyernénk az egyfordulós választással és a rövidebb kampánnyal, azt a regisztrációval elveszítjük.  A regisztrációval - mint előzetes szűrővel - ugyan magas (90% fölötti) választási részvételt lehet elérni (hiszen ezt a névjegyzékben szereplők számához viszonyítják), de sokan (akár 1-2 millióan is) teljesen kiesnek a pártok látóteréből. Őket már nem célozza meg semmilyen kampány! A korai regisztrációval akár olyanok is kieshetnek, akik épp a kampány hatására köteleződnének el tartósan egy párt mellett, és kapnának kedvet az aktív politizáláshoz (pl. kampánysegítőként). Ilyenek is lehetnek - leginkább talán az első szavazók között.

A stabil angolszász demokráciákban (USA, Nagy-Britannia) a regisztráció mechanizmusa jól működik. (Olyannyira, hogy az USA-ban pl. pártpreferenciával együtt (!) kell regisztrálni ahhoz, hogy részt vehessen a szavazó a pártok előválasztásain.) De ott ez egy tartós jogfejlődés eredménye. Közép-Európa zaklatott, hektikus jogfejlődésében a tömegdemokrácia egyértelműen vívmány (annak minden hátulütőjével együtt, gondolok itt a diktátorok törvényes hatalomra jutására). Megítélésem szerint ezzel a vívmánnyal együtt kell élni, meg kell tanulni kezelni, jó értelemben használni (pl. a szavazók online bevonása a törvényalkotás folyamatába), de ennek ilyen mértékű korlátozása, mint amilyen a szavazások előtt 3 hónappal lezárt regisztráció, az nagyfokú visszalépés lenne.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2011.10.12. 08:35 Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: politika közélet választás választójog szavazati jog

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr433296670

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sunyi választójogi trükközés 2011.10.12. 12:48:57

Már kezdtünk örülni, hogy a Centrális Erőtér – talán a nemzetközi tiltakozástól tartva –mégsem söpör le minden ellenvéleményt a választási szabályok torzító átalakításakor és az előzetes aggályok ellenére mégis betervez egy korlátozott kompenzációt. Az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.