Most induló sorozatomban püspökmolnári épületek régi és mai képét vetem össze. Elsőnek a kultúrház fotóját láthatjuk régen és most. A kép alatti "tovább" gombra klikkelve szöveges leírás is olvasható.

A bal oldali kép a '60-as években, valószínűsíthetően 1966-ban készült, és az 1948-ban felépült (de már a a '40-es évek elején tervezett) Béke kultúrotthont ábrázolja a Kossuth utca felől. Az épülethez akkor poros út vezetett, ma pedig aszfaltozott. A kultúrház bal oldali, lapos tetős helyisége akkoriban az MSZMP pártklubja volt, ma ebben működik a könyvtár. Az udvaron lombos fák álltak, köztük paddal. A kultúrházzal összeépítve a régi plébánia épülete látható - kéménnyel és tetőantennával. Ma erre tekintve a templomot látnánk, ám a kultúrház (mely ma a Prinz Gyula ÁMK része) elé ültetett fenyőfa sűrű ágai eltakarják.

Frissítés 2014. dec. 23.:

Az épület 2014 folyamán - pályázati forrásból - jelentősen átalakult: mintegy 40 m2-rel bővült az alapterülete, a belső térben aula és teakonyha lett kialakítva, továbbá belülre került a vizesblokk is. Megújult a világítási rendszer és a könyvtár tetőzete, a nagyterem mobilfal beépítésével leválaszthatóvá vált, vészvilágítás és riasztó került az épületbe, ill. új belső festést és külső színezést kapott

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2011.09.16. 14:55 Szólj hozzá!

Címkék: kép kultúrház akkor és most püspökmolnári prinz gyula ámk

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr23231915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.