Korábban már bemutattam a községi termelőszövetkezet helyzetét  1960-ban1961-ben, 1962-ben, 1963-ban és 1964-ben. Most nézzük meg az 1965-ös állapotot!

rabamtsz_1965_3.jpg

Szerző: kugi  2017.09.22. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári

A mai bejegyzésben az utolsó csoportját teszem közzé azoknak a képeknek, melyeket Kiss Ervinnétől (szül. Kovács Márta) kaptam. Márti néninek ezúton is köszönöm a képeket!

kmt_15a.jpg

Az első kép egy téesz-zárszámadás során készült, 1969-70-71 körül, a kultúrház udvarán. A kultúrházban volt a gyűlés, és a szomszédban, Márti néni szüleinek házánál főztek, onnan hordták át az ételt. A képen a a tálalók és a néptánccsoport fiú tagjai, jobbról balra: Sipos Antal, Sipos ...(?), Varga Károly, Timár György, Piri József, Nagy Béla, Pápai Béla vagy György, elöl Varga Csaba. Az asszonyok pedig jobbról Böröcz Imréné, Kovács Antalné, Greffer Györgyné és takarásban még valaki.

Szerző: kugi  2017.09.15. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép kultúrház szüreti felvonulás püspökmolnári püspöktamási II. világháború

A plébánia irattárában megtalálható az a helyszínrajz, ami 1970-ben készült, és rajta a bontásra váró régi plébániaépület és környéke látható. A mai bejegyzésben ezt a dokumentumot mutatom be.

A térképes (alaprajzi) rész így néz ki:

2014-05-07_18_29_06.jpg

Fent láthatjuk tehát a régi paplak épületét, a kultúrházzal (itt: mozi) egybeépülve, a plébánia melléképületeit, a jobb alsó sarokban a tanács és a posta épületét, balra pedig egy magánházat.

Az irat bal felső sarkában ezek az információk olvashatók:

Szerző: kugi  2017.09.04. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: térkép plébánia püspökmolnári

A mai bejegyzésben folytatom a Kiss Ervinné szül. Kovács Mártától kapott képek bemutatását. Ezúttal régi iskolai csoportképek következnek. Márti néninek ezúton is köszönöm a fotókat!

Először lássuk az 1962-63-as tanév 1-2. osztályos diákjainak csoportképét:

kmt_28.jpg

Az ülő sor balról jobbra: Békefi Ilona, Babós Edit, Kiss Béla, Kozma Éva, Gazdag Károly, Nagy Lászlóné tanító, Németh (?) Margit, Szabó Gyula, Horváth Anna, Szalai Péter, Kiss Erzsébet

Mögöttük állnak, jobbról balra: Kranczl Imre, Csejtey Erzsébet, Németh Sándor, Kovács Ágota, Babós László, Kozma Judit, Varga Károly, Szele Emília

Hátsó sor, balról jobbra: Varga Julianna, Kovács István, Sipos Antal, Molnár Zoltán (?), Kovács Lajos, Herczeg Piroska, Cser József, Major József, Szalai István, Kiss Edit.

Most lássuk ugyanezeknek a tanulóknak a 3-4. osztályos csoportképét az 1964-65-ös tanévből:

Szerző: kugi  2017.09.01. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola névsor püspökmolnári

Korábban már bemutattam a községi termelőszövetkezet helyzetét  1960-ban1961-ben, 1962-ben és 1963-ban. Ma az 1964-es állapotot vesszük vizsgálat alá. Ekkor így festett a Rába MTSZ:

rabamtsz_1964_1.jpg

Szerző: kugi  2017.08.28. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári

A mai bejegyzésben 4 ötven évvel ezelőtti újságcikket mutatok be a Vas Népéből (VN). (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Először egy rövidhírt találunk az 1967. augusztus 20-i lapszám 12. oldalán: 

vn_19670820_12o.jpg

Az augusztus 20-i (akkor: alkotmány napi) ünnepségekről szóló cikkben is benne van Püspökmolnári (VN 1967.08.22. 3. o.):

Szerző: kugi  2017.08.25. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben egy 50 évvel ezelőtt megjelent újságcikket ismertetek a Vas Népe c. megyei lapból. (A sorozat előző része itt olvasható.) Pontosan az 1967. augusztus 18-i lapszám 3. oldalán jelent meg, a főcíme és az alcíme pedig ez:

vn_19670818_3o_cim.jpg

A cikk pedig így szól:

Szerző: kugi  2017.08.18. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Aratási áldomás 1967-ben

A mai bejegyzésben 2 ötven évvel ezelőtti újságcikket mutatok be a Vas Népéből (a sorozat előző része itt olvasható). Mindkét cikk ugyanazzal a témával kapcsolatos: a helyi Rába MTSz aratási áldomásával. Az első egy rövidhír az 1967. augusztus 5-i lapszám 6. oldaláról:

vn_19670805_6o.jpg

Majd egy részletes tudósítást olvashatunk az augusztus 10-i lapszámban (3. oldal) "Bort, búzát, békességet" címmel, amit a jobb olvashatóság érdekében két részre vágtam:

Szerző: kugi  2017.08.11. 14:54 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Korábban már bemutattam a községi termelőszövetkezet helyzetét  1960-ban, 1961-ben és 1962-ben, ma az 1963-as állapotot vesszük vizsgálat alá. Ekkor így festett a Rába MTSZ:

rabamtsz_1963_3a.jpg

Szerző: kugi  2017.07.31. 07:41 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári

kmt_2.jpgKorábban már írtam a községünkben egykor működött néptánc-csoportról (lásd itt), illetve bemutattam a csoport egyik szereplését is 1970-ben (ez a poszt pár napja új képpel és nevekkel bővült).

A  csoportnak tagja volt Kovács Márta (ma Kiss Ervinné) is, akitől a közelmúltban sok érdekes képet kaptam a tánccsoportról, melyet ezúton is köszönök!

Márti néniék osztályfőnöke akkoriban Szalai Ferenc volt, felesége pedig a tánccsoport vezetője. Ebből az osztályból 10-en táncoltak!

A bal oldali fénykép 1970-ből való, a néptáncfesztivál előtt fotózásra vitték a táncosokat. Balról jobbra: Kovács Valéria, Babos Edit, Kovács Márta, és Varga Csaba látható.

A lenti - kissé elmosódott - csoportképen a felső sorban balról Kovács Ferenc, Perjési József, Szalai Ferencné csoportvezető (Marika néni), Pápai György, Szilassy József áll; a középső sorban balról Kovács Márta, Rodler Ilona, Hujber Anikó, Babos Mária, Lakics Irén, Babos Anna, alul pedig Németh Mária, Lakatos Mária, Greffer Mária, Varga Valéria látható.

Szerző: kugi  2017.07.28. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép egyesület névsor püspökmolnári

1szj.jpgA mai bejegyzésben a Szilassy Jánosnétól, Juci nénitől kapott régi fotók utolsó csoportját mutatom be. Lássuk őket!

Először itt balra a mai képek közül a legrégebbi látható: 1929-ben készült egy máriacelli zarándoklat alkalmával.

Hátul a jobb szélső asszony: Szilasy Jani bácsi nagyanyja (szül. Szabó Anna), mellette Piri Jánosné (szül. Szalai Anna, e sorok írójának egyik dédanyja, a falubeliek Naca néninek, mi a családban Maminak hívtuk), balról hátul: Szigeti Ernőné Juliska néni, az első sorban balról: Cser Margit nagymamája, középen: Piry Lajosné Etus néni nagymamája, jobbról: öreg Babos Jóska bácsi édesanyja látható.

Juci néni tudomása szerint Nagy László plébános szervezte a zarándokutat.

Szerző: kugi  2017.07.14. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép egyesület névsor egyháztörténet püspökmolnári püspöktamási

A mai bejegyzésben 50 évvel ezelőtti újságcikkeket teszek közzé a Vas Népe (VN) című megyei lapból. (A sorozat előző része itt olvasható.)

Egy rövidhírt találunk az újság 1967. július 5-i számának 6. oldalán: 

vn_19670705_6o.jpg

Diszkrét (?) bürokráciakritikát találunk az alábbi cikkben (VN 1967.07.22. 3. o.): 

Szerző: kugi  2017.07.07. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola kultúrház tanács újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Örömmel jelentem, hogy idén is elismerő oklevelet kaptam a blog szerkesztésért, amelyről ennek a bejegyzésnek a végén számolok be. :) E "szolgálati közlemény" után térjünk rá a mai témánkra!

Korábban már bemutattam a községi termelőszövetkezet(ek) helyzetét 1960-ban és 1961-ben, ma az 1962-es állapotról olvashatunk.

rabamtsz_1962_2_1.jpg

Szerző: kugi  2017.07.03. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári

A mai bejegyzésben 3, ötven évvel ezelőtti újságcikket ismertetek, melyekben - igaz, csak említve, de - szerepel községünk neve. (A sorozat előző bejegyzése ide kattintva olvasható.)

Az első újságcikk a Vas Népe 1967. június 10-i számának címlapján olvasható:

vn_19670610_1o_crop.jpg

A Rába MTSZ 6 évvel korábbi működését itt mutattam be.

Egy helybeli úttörőlány sportsikere van említve az alábbi újságcikkben (Vas Népe 1967.06.21. 4. oldal):

Szerző: kugi  2017.06.12. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári kisdobosok úttörők ötven éve történt

A mai bejegyzésben folytatom a Szilassy Jánosnétól, Juci nénitől kapott képek közzétételét. Ezúttal iskolai képek következnek. Lássuk őket!

18szj.jpg

A fenti képen az első sorban Szalai Ferenc tanár (jobb oldali) és egy vidéki kollégája látható a gyerekek körében. Juci néni lánya, Szilassy Erzsébet a középső sorban jobbról a 2. Az első sorban a bal szélső Körhöcz Ilona, mögötte Sipos Anna,mellette Varga Csaba, majd Kovács Márta. A felső sorban jobbról a 2. Kiss Zoltán, a 4. pedig Varga Károly, az 5. Kiss Imre, a bal szélső Kiss Pista bácsiéknál őrzőgyerek volt. Az első sorban balról a 4. Hujber Anikó, Szalai tanítótól jobbra pedig Horváth Judit ül. Az osztály tablóképét itt közöltem, ahol a teljes névsor olvasható.

Szerző: kugi  2017.06.02. 07:33 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola névsor püspökmolnári

A mai bejegyzésben 1951 májusában és júniusában megjelent 1-1 újságcikket ismertetek, amivel véget ér az 1951-es hírek, tudósítások közzététele.

A korabeli Vasmegye című megyei újság egyértelműen a propaganda szolgálatában állt, ezt bizonyítja az a főcím/rovatcím, ami a lap május 27-i számának első oldalán jelent meg:

vasmegye_19510527_1o_1.jpg

A benne található, községünkre vonatkozó cikk alcíme és tartalma pedig így szól:

vasmegye_19510527_1o_2.jpg

Szerző: kugi  2017.05.29. 07:36 4 komment

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári

Kb. egy hónappal ezelőtt bemutattam, milyen volt a községi termelőszövetkezetek helyzete 1960-ban. (Az a poszt itt olvasható.) A 3 téesz még abban az évben egyesült, a következő évet már egyetlen szövetkezet kezdte meg Rába MTSZ néven. Az 1961-es évben így festett a téesz működése:

rabamtsz_1961.jpg

Szerző: kugi  2017.05.22. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári

A mai bejegyzésben két 50 évvel ezelőtti újságcikket ismertetek. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az első újságcikk a Vas Népe 1967. május 17-i számának 6. oldalán olvasható. Így szól:

vn_19670517_6o.jpg

A másik újságcikk szintén a megyei napilapban, a június 2-i lapszám 4. oldalán olvasható. Ebben több püspökmolnári fiatal is említve van:

Szerző: kugi  2017.05.19. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport névsor újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

11szj.jpgA mai bejegyzésben folytatódik a régi fotókat bemutató sorozat, ezúttal a Szilassy Jánosnétól, Juci nénitől (született 1928.) kapott családi képek közül mutatok be néhányat. Ezúton is köszönöm neki a képeket és az ezekről elmondott információkat! (Itt jegyzem meg, hogy Juci néni elmondása szerint a férje nevét -sy-nal írták az okmányokban, az övé viszont -ssy-nal van írva.)

Elsőként lássunk két érdekes fényképet, melyek valószínűleg az első Savaria Karneválon készültek, tehát 1961-ben. A bal oldali fotón a bal szélső férfi Juci néni férje, Szilasy János, a középső turbános "török" pedig Horváth Miklós, rajtuk kívül további vasúti dolgozók láthatók a képen.

Az alsó, szintén ezen a Savaria Karneválon készült képen balról az első Horváth Miklós, a jobb szélső Szilasy János, jobbról a 3. az állomáson lakó Szabó József.

Szerző: kugi  2017.05.12. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép óvoda püspökmolnári püspöktamási

A mai bejegyzésben a blogon már többször szereplő Hoffmann Vince egyik versét teszem közzé, amit a szerző megjegyzése szerint anyák napjára is át lehet írni. A versike keletkezésének dátuma ismeretlen, talán az '50-60-as években írhatta. Így szól:

2015-12-01_10_01_04.jpg

Szerző: kugi  2017.05.05. 07:41 Szólj hozzá!

Címkék: püspökmolnári vers és dal