rezkilincs.jpg1812. május 18-án kelt a molnári Sallér-uradalomban az az irat, amely a réz-tisztogatók kifizetését tartalmazta. Ma ennek a tartalmát mutatom be.

Ahogy arról korábban már többször is írtam (pl. itt), Molnári legnagyobb birtokosai, a jakabházi Sallérok nagyon precízen dokumentált gazdálkodást folytattak, melyről kimutatások, számlák, fizetési listák is nagy számban fennmaradtak.

A réz-tisztogató munka során összesen 28 napnyi munkáért fizettek ki 28 forintot. (Nyilván sok volt a rézkilincs, fogantyú, rézmozsár, réz-gyertyatartó, stb. a kastélyban.) És akik dolgoztak: Fliszár Kari és Iuli (természetesen Juli, de a korabeli íródeák így írta le), Bondor Kata, Kiss Iuli, Varga Iuli, Treplán Gyuri és Kari, Szabó Kari, Varga György és Iuli, Szakonyi Istók, Geregyei Kari, Timár Nani, Seregél Iankó (azaz: Jankó - KG), Horvát Kata, Vakolai Nani, Bárdi Kristina, Nagy Ióseph, Bogdán János.

Szerző: kugi  2021.05.17. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság névsor molnári sallérok

 Veszteségnyilvántartás III.

 

A mai bejegyzésben azoknak az I. világháborús katonáknak a veszteségi adatait mutatom be, akik Molnáriban - vagy az 1907 utáni névváltozat szerint Rábamolnáriban - születtek. Nagyon sokan voltak... A forrás ezúttal is a Hadtörténeti Intézet és Múzeum adatbázisa.

Van, aki többször is szerepel az adatok között, másoknál nyilvánvaló elírást találunk (pl. Benzik=Bencsik, Autal Lajos=Antal Lajos, stb.), de most lássuk a neveket!

molnari1.png

Szerző: kugi  2021.04.26. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: névsor molnári rábamolnári I. világháború

A Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai RT. kiadásában jelent meg a Magyarország földbirtokosai és bérlői 1899-1900. c. könyv, mely a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokkal vagy földbérlettel rendelkező személyeket mutatja be. Azzal a céllal jelent meg e könyv, hogy a különböző kereskedelmi ajánlattevők megtalálják a megfelelő birtokost vagy bérlőt.

Községünk területéről egy személy szerepel - bérlőként - a címtárban:

berlok_1899_1900.jpg

Szerző: kugi  2021.04.19. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság szenttamás molnári

A mai bejegyzésben községünk nagybirtokosait mutatom be 1893-ból. (Bár egyes számot is használhattam volna a címben...) Az alábbi adatok forrása egy 1893-as kiadású könyv, amelynek a címe így szól:

mo_fo_ldbirtokosai_1893_ci_mlap.png

A kötet járások szerint ismerteti a települések 100 holdnál nagyobb birtokosait. A mai Püspökmolnári korabeli elődközségei közül Molnári és Szenttamás van benne (Püspökiben nem volt 100 holdnál nagyobb birtokos), amelyek 2 oldalon vannak a könyvben (812-813. oldalak), így az alábbiakban ezt a két oldalt mutatom be:

Szerző: kugi  2021.04.09. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság szenttamás molnári

Ma egy olyan birtokvitát ismertetek 1453-ból, amely Molnárival kapcsolatos, és amely az akkor uralkodó V. László királyhoz is eljutott.

mol_dldf14761.jpg

A vasvári káptalan 1453. december 21-én kelt oklevele

Szerző: kugi  2021.02.22. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: oklevél molnári molnár-nemzetség

A Vasi Szemle 2017/1. számában jelent meg Ugri Bálint: Festetics László utasításai anyja, Sallér Judit temetésének rendjéről című tanulmánya. Ez az írás hívta fel a figyelmemet Festetics László grófnak a személyzet részére szóló két utasítására, amelyeket anyja, özv. gróf Festetics Györgyné született Sallér Judit temetésének megszervezésekor tett. Az alábbiakban ezt a két iratot mutatom be, a korabeli helyesírás szerint:

"Rendelés:

1° Szombathelyen Czimmereket kell készettettni ovalis paizsokon illuminálva festékekkel. A Sallér Fámiliának Czimere a Paizson le fordulva láttasson (a lefordított címer jelezte a család kihalását – KG); a’ Festetics familia paizsa körül a Helmdekk (heraldikai kifejezés: sisaktartó – KG) veres, és ezüst; a’ Sallér paizsa körül pedig kék, és arany szinü légyen. Azon Koronáknak, mellyeken az oroszlányok állanak vitézi koronáknak kell lenni; de azon korona, melly mind a két Czimert bé foglalya, Grofi korona legyen. Mint-hogy ezen czimereket hihetöképpen oltsóban meg nem lehet tsináltattni, Gerich Pictorral darabjára 12 ftal accordálni (azaz: megegyezni – KG) lehet; ’s a Pictor arra köteleztessen, hogy Csötörtökig 18. Czimmert okvetetlen el készitsen. A Czimerek felirása ez lészen: Nagy Méltóságu Eözvegy Grof Tolnai Festetics Györgyné, született Jakabházi Sallér Judith Aszonyság, Csillag Keresztes Rendü Dáma (a Csillagkeresztes rend tagja, a kamarásnak megfelelő méltóság nőknél - KG) Eö Excellentiaja. Született 1766dik Eszten: KisAszony hava (augusztus – KG) 4dén. Meg holt 1829dik Eszt: Böjtmás hava (március – KG) 28dán. Hogy a Czimerek el készéttése hamaríttasson, ezen felül irás nagy betükkel ugy nyomtattasson a Typograhus (nyomdász – KG) által; de hogy a rajzolás ne akadáloztasson a’ Typographus a papirost tsak ott nedvesétse meg, hol a betük feküsznek.

temetes.jpg

A kép illusztráció

Szerző: kugi  2021.02.01. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gyász szenttamás molnári sallérok

A mai bejegyzésben a gróf a Festeticsné született Sallér Judit által birtokolt molnári uradalom 1817-es fizetési listáját ismertetem. Az irat pontos címe: "Molnári és hozzatartozandó Conventiónak ... (olvashatatlan szó) fizetések ki fizetése 1816-17. Eszt." A konvenció megállapodást, kötelezettséget, régiesen (főleg természetbeni) járandóságot jelentett. Konvenciós cselédnek azt hívták, aki fizetség fejében elszegődött dolgozni egy uradalomba.

Lássuk a fizetéseket (korabeli helyesírással):

20x1817.jpg

20 krajcáros érme 1817-ből

Szerző: kugi  2021.01.29. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság névsor molnári

A mai bejegyzésben egy 1805-ös kéziratos térképet mutatok be a Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményéből. A térkép eredeti német címe: "Plan vortheilhaften Truppen-Aufstellungen zwischen der Dunau, der Raab und dem Blatten See.". Ez magyar fordításban kb. annyit tesz, hogy: A csapatok mozgásának térképe a Duna, Rába és a Balaton között. Helyezzük el időben a térképet: a napóleoni háborúk, konkrétan a harmadik koalíciós háború idején járunk, amiben az Osztrák Császárság aktív hadviselő fél volt az oroszokkal, az angolokkal, a svédekkel együtt Napóleon Franciaországa ellen.

Lássuk a térképről a községünk környékét bemutató részt (rákkatintva nagyítható):

1805_1.jpg

Térségünk az ábrázolt terület bal felső szélén helyezkedik el, errefelé csapatok nem mozogtak. (Az osztrák csapatok részben Győr környékén, részben a Balaton-felvidéken, részben a Fejér-megyei Duna-szakaszon helyezkedtek el).

Szerző: kugi  2021.01.25. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: térkép püspöki szenttamás molnári

boroshordo_kj.jpg"Hordó számra el-adatott Bornak 's abból jött Pénznek Tabellája" címmel készült egy kimutatás a Festeticsné Sallér Judit által birtokolt molnári uradalomban. (Egyébként egy rendkívül jól dokumentált, precízen könyvelt gazdálkodást folytattak itt - a helytörténész nagy szerencséjére!)

A dokumentumon az eladás napját, a vevő nevét és/vagy a foglalkozását, a bor mennyiségét, évjáratát és jellemzőjét (seprős vagy fejtett), végül - összesítve - az értékesítésből befolyt összeget tüntették fel. Lássuk az iratot (eredeti helyesírás szerint): 

"Ian. 4. Guori Ispán Fierst Istv: 12 akó 1811 seprős

Ian. 23. Guori Ispán Fierst Istv: 49 akó 1809 fejtett, 8 (egész - KG) 1/4 akó 1811 seprős

Szerző: kugi  2020.12.14. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság molnári sallérok

1930. szeptember 30-án budapesti otthonában meghalt Prinz Gyula édesapja, Prinz József, aki még a 19. században volt Molnáriban állomásfőnök.

Halálhírét a Budapesti Hírlap 1930. október 3-i száma közölte a 9. oldalon:

budapesti_hirlap_19301003_9o.png

Szerző: kugi  2020.10.02. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gyász vasút molnári

Holnap, tehát június 27-én (szombaton) 15.00 kezdettel helytörténeti sétára kerül sor a Béke utcában, ahol régi fotók, térképek, légifotók segítségével ismerkedünk az utca történetével. Indulás a szenttamási haranglábtól. Mindenkit szeretettel vár a Püspökmolnári Helytörténeti Klub!

Egy egykori domonkos szerzetes, Füssi Pius (1703-1769) hagyatékában nagyon sok adat lappang a XVIII. század eleji Vas vármegyéről. Az atya huzamosabb ideig működött Vasváron és Szombathelyen, és korabeli megfigyeléseit feljegyezte szinte az egész vármegyéről.

A „Rövid emlékezet“ című költeménye 1740-ben íródott, és voltaképen a megyei szervezőmunkájának versbe szedése. Vasmegye községeiben a barokk kor fellendülő Mária-kultusza ekkor hozta létre a szombathelyi dominikánusok vezetése alatt álló Rózsafüzér Társulatokat, az atya költői lelkülete pedig érdemesnek találta az elindulás körülményeit versformában megörökíteni.

Ebben Molnáriról is ír: a 14. versszakban (a 2. lapon). Miután Kőszegnek és Lékának is csak 2-2 sor jutott, Molnáriról egész sok az a 4 soros versszak! Tartalmilag viszont sokat ne várjunk tőle...

vers1740_1.jpg

Szerző: kugi  2020.06.26. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet molnári vers és dal

dea_k_ferenc_ellinger.jpg1872 májusában több korabeli újság is beszámolt róla, hogy Deák Ferenc zalai birtokairól Rátótra utazott vendégségbe Széll Kálmánhoz, aki országgyűlési képviselő volt ekkor. De ők ketten rokonságban is álltak egymással: Széll Kálmán ugyanis Deák Ferenc gyámleányát, Vörösmarty  Mihály lányát, Vörösmarty Ilonát vette feleségül.

A részleteket fontosnak tartó, jól értesült korabeli lapok megemlítették az útvonalat is, mely szerint a "haza bölcse" Kanizsáról vonattal jött Molnáriig (nem helyi lakosoknak: ma Püspökmolnári), innen pedig kocsival utaztak Rátótra.

Álljon itt erről az utazásról a Budapesti Közlöny című újság 1872. évi május 25-ei számának tudósítása (943. oldal): 

Szerző: kugi  2020.05.18. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: közélet vasút molnári

A mai bejegyzésben egy 1454. január 3-án Budán kelt oklevelet mutatok be, amit Pálóczi László országbíró adott ki. Ez a típusát tekintve tulajdonképpen egy elismervény, természetesen - a kor írásbeliségének megfelelően - latin nyelven íródott. Lássuk!

dldf106982.jpg

Szerző: kugi  2020.02.24. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: oklevél árpás molnári molnár-nemzetség

A mai bejegyzésben Sallér Judit molnári uradalmában dolgozott téglaégető mester (németül: Ziegler), bizonyos Nyémetz György munkájának és fizetésének 1812-es táblázatát (a korabeli szóhasználattal: tabelláját) mutatom be. Mivel jól olvasható, ezért ide teszem eredetiben, de a tábla alatt néhány szót megmagyarázok.

teglas_1812_1crop.jpg

Szerző: kugi  2020.01.24. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság molnári sallérok

Több, mint egy év kihagyás után folytatom a régi újságcikkeket, bulvárhíreket bemutató sorozatomat, amelyben ezúttal az 1898-as év helyi vonatkozású híreit nézzük meg a Vasvármegyéből. (Az 1897-es év hírei itt olvashatók.)

Rögtön az újévi lapszám 8. oldalán olvashatjuk, hogy a "Sárvár városi kórház építési alapja javára tartott hangverseny alkalmával" felülfizetett (vagyis adakozott): Csiffáry József Szt.-Tamás.

A január 30-i lapszám 7. oldalán találjuk a "Fertőző betegségek statisztikája" című cikket. Eszerint az előző évben difteritisz fordult elő Szenttamáson.

A február 13-i lapszában bűnúgyi hírt találhatunk (8. oldal): 

vasvarmegye_18980213_8o.jpg

Egy újabb - méghozzá meglepő! - bűnügyi hír szól községünkből a február 20-i lapszám 8. oldalán:

Szerző: kugi  2019.12.09. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság vasút bűnügy újságcikk püspöki közegészségügy szenttamás molnári

A mai bejegyzésben egy 1808-ban készült térképet mutatok be, amelyen a mai Püspökmolnári 3 korabeli elődközsége és a Rába is látszik.

A térkép latin címe így szól: Mappa Generalis Regni Hungariae parti umque adnexarum Croatiae, Slavoniae et Confiniorum Militarium Magni item Principatus Transylvaniae, ami magyarul kb. annyit tesz, hogy A Magyar Királyság, Horvátország, Szlavónia, a Katonai Határőrvidék és az Erdélyi Fejedelemség általános térképe. A készítője Lipszky János, a kiadás helye és éve: Buda, 1808.

Lássuk!

lipszky.jpg

Szerző: kugi  2019.11.18. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: térkép püspöki szenttamás molnári

Kedves Olvasók! A Püspökmolnári Helytörténeti Klub következő programján megnézzük a vasútállomást és a vashidat. Találkozás: október 19-én (szombaton) 15.00-kor a Petőfi utcai buszmegállónál! Eső esetén a a programra - séta nélkül - a Faluházban kerül sor. Mindenkit szeretettel várunk!

A mai bejegyzésben két újságcikket ismertetek az Alkotmány című lapból 1900 októberéből. Az első cikk október 6-án jelent meg (7. oldal):

alkotmany_19001006_7o.jpg

De községünkből nemcsak az apátplébános volt ott! Lássuk az Alkotmány 1900. október 24-i számának 9. oldali cikkét:

Szerző: kugi  2019.10.14. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk egyháztörténet szenttamás molnári

A fenti cím máris pontosításra szorul: az oklevél ugyanis a 18. századból való, amiben egy 13. századi királyi adományról szóló okiratot foglaltak bele. Azaz a régit átmásolták az új szövegébe. Részletek kicsit lejjebb; előbb lássuk az oklevél képét:

dldf_279140.jpg

Az adományozásról szóló oklevélrészlet

Szerző: kugi  2019.08.26. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: oklevél püspöki molnári molnár-nemzetség

Ahogy arról már korábban írtam, Festetics György gróf 1857-ben megalapította a molnári apátságot (itt és itt írtam róla). A mindenkori szenttamási plébános lett a molnári apát, akinek az alapító előírta, hogy - segítség gyanánt - káplánt tartani köteles (a javadalmazását az apátsági földek hozama fedezte).

Az apát mellett elkelt a segítség, hiszen nemcsak a plébánia feladatait látta el (amihez az akkori 3 falu, Püspöki, Molnári és Szenttamás tartozott), de a kastély lakóinak lelki gondozását is, továbbá tanított a katolikus elemi iskolában. A káplánokat a püspök nevezte ki, de az apát úr fizette őket. Nyilván szerény javadalmazást kaptak, és amint megürült egy jobban jövedelmező stallum (kápláni hely vagy plébánia), továbbálltak. Vagyis néhány évnél tovább nem tartózkodtak községünk területén. Mivel a káplánnak kellett misét bemutatni a grófi család molnári tartózkodása idején a kastély kápolnájában, ezért elképzelhető, hogy ők a kastélyban laktak (de erre nincs bizonyítékom) - míg az apát Szenttamáson, az 1832-ben épített plébániaházban. Az alábbiakban a plébánia székhelye miatt szenttamási káplánnak nevezem őket.

Lássuk, kik voltak a káplánok a 19. században! (A nevük után az itteni szolgálati idejük olvasható, alatta pedig a rövid életrajzuk.)

Szerző: kugi  2019.05.31. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: apátság névsor egyháztörténet szenttamás molnári

A mai bejegyzésben egy 1790-ben készült térképet mutatok be. A címe (latinul) így szól: Mappa inclyti dominii Vasvár universalis exhibens situatione..., és alapvetően a Festeticsek vasvári uradalmához tartozó Kismákfa, Nagymákfa, Gersekarát, Petőmihályfa, Hegyhátszentpéter, Olaszfa, Oszkó és Nagymizdó térségét ábrázolja, de községünk déli - Rába-menti - határa is látható rajta.

A szenttamási és püspöki határ így nézett ki akkoriban a Rába felé: 

mappa_inclyti_dominii_vasvar_tk_1642_1790-bol.jpg

A molnári határ pedig így: 

Szerző: kugi  2019.05.20. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: térkép püspöki szenttamás molnári

süti beállítások módosítása