A közelmúltban levelet kaptam a blog egyik olvasójától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsátról Farkas Lászlótól, aki egy egykori rábamolnári lakos, Berényi Jenő tanító rokonait keresi. Farkas úr szerint Berényi Jenő a Somogy megyei Zákány község köztiszteletben álló igazgató-tanítója és egyben a Templomépítő Bizottság elnöke volt; nevéhez fűződik az ottani római katolikus templom 1930-31-ben történt felépítése.

Olvasónk életrajzot is küldött a keresett személyről, amely így szól:

berenyi_jeno_1a.jpg

Szerző: kugi  2017.01.27. 07:56 Szólj hozzá!

Címkék: iskola egyháztörténet molnári

A mai bejegyzésben ismét Horváth Ritától kapott fotókat mutatok be, akinek ezúton is köszönöm az információkat!

Az első két kép a '80-as években készült az egykori tejcsarnok mellett, ahova lovaskocsin hozták a téeszből a tejet. A felső nélküli férfi Rita édesapja, Horváth József (1962-), a többi személy egyelőre ismeretlen. Valaki felismeri őket?

14.jpg

Szerző: kugi  2017.01.20. 08:04 Szólj hozzá!

Címkék: kép mezőgazdaság egyháztörténet püspökmolnári rábamolnári

A mai bejegyzésben 75 évvel ezelőtti újságcikkeket ismertetek. Az első - ami községünkkel kapcsolatos - a Vasvármegye című megyei lap 1942. január 6-i számának 6. oldalán olvasható:

vasvarmegye_19420106_6o.jpg

Szerző: kugi  2017.01.18. 08:08 Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés gyász újságcikk egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben három 75 évvel ezelőtti újságcikket mutatok be a korabeli megyei lapból, a Vasvármegyéből. (A sorozat előző bejegyzése itt olvasható.)

Az első a lap 1941. december 2-i számának 8. oldalán megjelent hirdetés:

vasvarmegye_19411202_8o_a.jpgvasvarmegye_19411202_8o_b.jpgvasvarmegye_19411202_8o_c.jpg

Szerző: kugi  2016.12.12. 07:45 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület tűzoltók névsor egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

 "Wekerle hozta törvénybe

ne ess rózsám kétségbe..."

- nagyapám szokta ezt mondogatni, amit talán az öregapjától hallott. Ez ugyanis egy Dankó Pista-nóta első két sora: a pár soros dalszöveg a Wekerle-kormány alatt bevezetett polgári házasságkötés méltatásáról szól (itt meghallgatható.)

A polgári házasságot is magába foglaló egyházpolitikai küzdelmek idején (1894-95-ben) született meg egy új politikai erő, a Katolikus Néppárt. Céljának tartotta a katolikus egyház érdekeinek védelmét, az egyház szociális tanainak képviseletét, az állami anyakönyvezés elleni fellépést. Egyes egyházi központokban - ahol agilis plébános vagy szerzetes tevékenykedett - jelentős bázisa alakult ki a Néppártnak. A papok által vezetett - néha feltüzelt - hívek aztán erélyesen léptek fel a polgári házassággal szemben.  

Egy ilyen tiltakozásról tudósít községünk vonatkozásában - a Néppárttal szemben ellenséges hangnemben - a Pesti Hírlap 1895. október 31-i számának alábbi cikke (4. oldal):

Szerző: kugi  2016.11.02. 07:50 Szólj hozzá!

Címkék: politika közélet újságcikk püspöki egyháztörténet molnári

A mai bejegyzésben folytatódik a 75 évvel ezelőtti eseményeket újságcikkek által bemutató sorozat. (Az előző ilyen témájú poszt itt olvasható.)

Ma két cikket közlök a korabeli Vasvármegyéből. Az első a lap 1941. október 24-i számának 5. oldalán jelent meg. A községünket érintő részlet így szól:

vasvarmegye_19411024_5o.jpg

Az említett KAL-ról ebben és ebben a bejegyzésben írtam.

Szerző: kugi  2016.10.24. 08:19 Szólj hozzá!

Címkék: vasút egyesület újságcikk egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben folytatódik a 75 évvel ezelőtti újságcikkeket bemutató sorozat (A téma előző posztja itt olvasható.)

Ma a Vasvármegye c. lap 1941. október 1-i számának 6. oldaláról ismertetek egy cikket:

vasvarmegye_19411001_6o.jpg

Szerző: kugi  2016.10.03. 07:55 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben - hosszú idő után újra - folytatódik a 100 éves újságcikkeket bemutató sorozat. (Az előző ilyen témájú poszt ide kattintva olvasható.)

Az alábbi álláshirdetés a Szombathelyi Újság 1916. augusztus 26-i számának 4. oldalán olvasható:

szu_19160826_4o.jpg

Szerző: kugi  2016.08.26. 08:23 Szólj hozzá!

Címkék: iskola újságcikk egyháztörténet száz éve történt rábaszenttamás

A mai bejegyzésben Horváth István egykori püspökmolnári plébános nyugdíjazásáról szóló püspöki hozzájárulást teszem közzé. Az atya 1959-től volt a község katolikus plébánosa, egyúttal tiszteletbeli esperes is. Kovács Sándor megyéspüspök másolatban fennmaradt levele így szól:

2014-05-07_17_15_54.jpg

Szerző: kugi  2016.08.22. 08:47 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspökmolnári

A mai bejegyzésben templomunk kifestéséhez kapcsolódóan teszek közzé két iratot a plébánia levéltárából. Az első egy egyházközségi képviselőtestületi jegyzőkönyv 1964 januárjából:

2014-04-29_17_46_49.jpg

Ehhez kapcsolódik a keszthelyi festőművész, Károly Gyula (1910-1989) árajánlata: 

Szerző: kugi  2016.03.02. 07:45 Szólj hozzá!

Címkék: templom egyháztörténet püspökmolnári

A mai bejegyzésben 1941 január végi újságcikkeket teszek közzé a Vasvármegye c. lapból. Az első a lap 1941. január 28-i számának 8. oldalán jelent meg:

vasvarmegye_19410129_8o.jpg

A meghívót a másnapi lapban a 8. oldalon újra közzétették.

Egyházmegyei változásokról olvashatunk a január 30-i lapszám 5. oldalán:

Szerző: kugi  2016.01.29. 08:10 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület újságcikk egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

2011-08-22_12_49_55.jpgEgy korábbi bejegyzésben bemutattam Szabó József molnári apát és szenttamási plébános portréját a Vasmegyei Lapok  megemlékezése nyomán. Az az újságcikk értelemszerűen a "halottakról jót, vagy semmit" elve alapján a jó tulajdonságait mutatta be az elhunytnak. Történelmi távlatból tekintve azonban, levéltári kutatásaim alapján, tovább árnyalható az apátplébános portréja. Az alábbiakban erre teszek kísérletet az egyházmegyei levéltárban fellelt, Szabó apát által írt levelek alapján.

A plébánostól a jó cél érdekében a szelid furfang sem állt távol. Ezt bizonyítja egy 1885-ös, a megyéspüspöknek írt levele: "Méltóságos Püspök Úr! Kegyes Uram! Tiz éve mult már, hogy népem szegénysége miatt egy tanítót helyettesítettem. Jövő évre altanítói állomást szeretnék szervezni (azaz: másodtanítót szeretne felvenni - KG), de az iskolaszéki tagok félnek ezen ügytől a nép miatt, és felkértek, nehogy a nép őket okozza, szerveztessem ezen állomást a hatóság által. Bátor vagyok Méltóságodat hódolatteljesen kérni, kegyeskedjék oda hatni, hogy az alispáni hivatal által a vasvári szolgabíró ennek elintézésével mielőbb megbizassék...."

Szerző: kugi  2016.01.25. 09:37 Szólj hozzá!

Címkék: iskola egyháztörténet szenttamás

A mai bejegyzésben 75 évvel ezelőtti eseményekről írok a korabeli megyei újság, a Vasvármegye cikkei alapján. Az első, számunkra érdekes tudósítás a lap 1941. január 4-i számának 6. oldalán megjelent Vadászengedélyek a vasvári járásban c. cikk. Az 1940. szeptember 1-től vadászengedélyt kért személyek között olvashatjuk Marton József (Püspöktamási) nevét.

A megyei lap január 12-én egyházmegyei változásokról tudósított (7. oldal): 

vasvarmegye_19410112_7o.jpg

Egy községünk határában történt balesetről ír a Vasvármegye 1941. január 14-i száma az 5. oldalon:

Szerző: kugi  2016.01.13. 09:10 Szólj hozzá!

Címkék: gyász újságcikk egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

Ahogy arról már korábban írtam, gróf Festetics György 1857-ben megalapította a molnári apátságot. A mindenkori molnári apát a szenttamási plébános volt. Az apát a plébánosétól eltérő jelvényeket használt. A mai bejegyzésben ezekről lesz szó.

A plébánia irattárában 2 dokumentumot találtam, amely ezekkel kapcsolatos. Az első Guillelmus István megyéspüspök 1905. március 28-án Rigó Zsigmond apátplébánosnak küldött levele, melyben az apáti jelvények használatáról rendelkezik. Ennek vonatkozó pontjai:

"1. Az ünnepélyes, u. n. apátmisék, vagy az apáti és préposti címmel felruházott dignitariusok által tartandó egyéb ünnepélyes isteni tiszteletek alkalmával használandó kesztyűk csak egyszerűek, simák, himzés-nélküliek lehetnek.infula.jpg
2. Az apáti avagy préposti gyürü csak egyetlenegy drágakővel lehet ékesítve.
3. A mellkereszt drágakövek nélküli, egyszerű legyen.
4. Az apáti föveg (infula) egyszerű, fehér himzés-nélküli, és elől kereszttel ékesített lehet.
5. Miután a mellkeresztet az Egyházban bevett általános szokás szerint a közönséges ruhák (reverenda) felett csak a püspökök viselhetik, éppigy a gyürüt is, a püspökinél kisebb egyházi méltóságban levő egyházi férfiak a mellkeresztet és gyürüt csakis ünnepélyes alkalmakkor pl. papi gyűléseken, és másnemű nyilvános jellegű ünnepélyességeken, tisztelgéseknél, vizsgálatokon, hol elnökölnek és hasonló alkalmakkor. Egyszóval arra ügyeljenek, hogy a mellkeresztet és gyürüt ne folytonosan és mindennap viseljék.
6. Az isteni tiszteletek alkalmával a celebránsok pásztorbottal jelenhetnek ugyan meg, de azt maguk nem vihetik.
{...}
11. Magánmiséknél sem a mellkeresztet, sem a gyürüt nem viselhetik és semmiben sem különböznek az egyszerű paptól."

Végül a püspök hozzáteszi: "Ennek kapcsán értesítem Főt. Uraságodat, hogy szivesen megengedem, hogy egyes ünnepélyes alkalmakkor a főpapi jelvényeket az isteni tiszteleteknél használhassa, de erre vonatkozólag hozzám esetről-esetre jelentést tegyen."

A másik irat a plébánia irattárából pedig az alábbi, 1932-es keltezésű levél a plébánosnak:

Szerző: kugi  2016.01.08. 07:44 Szólj hozzá!

Címkék: apátság egyháztörténet szenttamás püspöktamási

A mai bejegyzésben 3 rövidhírt ismertetek a Szombathelyi Ujság c. lapból 1915 őszéről.

Az első cikk az október  24-ei lapszám 5. oldalán jelent meg:

szu_19151024_5o.jpg

Piri (vagy Piry) István községünkben született, életrajzát ebben a posztban mutattam be.

Szerző: kugi  2015.11.04. 09:12 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk egyháztörténet rábamolnári száz éve történt rábaszenttamás I. világháború

A mai bejegyzésben 2 újságcikket teszek közzé a Vasvármegye c. lapból 1940 októberéből. Az első az október 19-ei lapszám 8. oldalán olvasható:

vasvarmegye_19401019_8o.jpg

Az alábbi rövidhír pedig a Vasvármegye 1940. október 23-i számának 6. oldalán jelent meg:

Szerző: kugi  2015.10.19. 07:58 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk egyháztörténet vízrendezés püspöktamási hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben egy 1937. október 14-én Keszthelyen kelt levelet mutatok be. Ezt a templom akkori kegyura, herceg Festetics György (a régi molnári temetőben nyugvó gróf Festetics György unokája) írta a szombathelyi megyéspüspöknek. A levélben engedélyt ad, hogy a plébános - mint a molnári apátság földjeinek haszonélvezője - a nagymákfai birtokok helyett a szomszédos Rábamolnáriban vegyen földeket. De lássuk egyben a levelet:

hg_fgy_levele_19371014.jpg

Szerző: kugi  2015.10.16. 09:05 Szólj hozzá!

Címkék: apátság egyháztörténet püspöktamási rábamolnári

Vasmegyei Független Hírlap 1915. aug. 11-én a címoldalon közli "A 83-asok ujabb veszteségei"-t. A hadifoglyok között találjuk Antal János őrvezető Rábamolnári és Horváth János Rábapüspöki nevét. (Mást nem írtak róluk. A Vasvármegye ugyanezen a napon megjelent száma a 2. oldalon közölte a 83. gyalogezred veszteségeit, községünk vonatkozásában ugyanezzel a két névvel.)

A Szombathelyi Újság az augusztus 20-ai lapszám 5 oldalán közölte "Az egyházmegye a rokkant katonákért" c. cikket. Eszerint az augusztus 8-án tartott egyházi gyűjtés eredménye Rábaszenttamásról 43,9 Korona. (Rábahídvégről ugyanekkor 150 Korona folyt be.)

Ugyanez a lap aug. 25-én a 4. oldalon közölte az alábbi pályázatot:

Szerző: kugi  2015.08.26. 07:38 Szólj hozzá!

Címkék: iskola egyháztörténet rábamolnári rábapüspöki száz éve történt rábaszenttamás I. világháború

Az MTI 1933. augusztus 16-án 18.15-kor kiadott tudósításának 10. oldalán az alábbi rövid hír jelent meg:

mti_19330816_10o.jpg

Mivel községünk határában történt az eset (bár pontos helyet nem sikerült megtudnom) utánajártam, mit írnak róla a korabeli lapok. A Vasvármegye és a Hír című újság is beszámolt a balesetről. A Hír részletesebben, ezt közlöm most (1933.08.17. 2. oldal):

Szerző: kugi  2015.08.17. 09:23 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk egyháztörténet rábamolnári

A mai bejegyzésben bemutatom az 1929-től községegyesítéssel létrejött Püspöktamásit egy 1931-es ún. "gazdacímtár" alapján. Lássuk!

pt1.jpg

Szerző: kugi  2015.07.15. 08:38 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság iskola egyesület közigazgatás névsor egyháztörténet püspöktamási