A mai bejegyzésben 3 újságcikket teszek közzé 1942 szeptemberének végéről. (A "75 éve történt" sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az alábbi beharangozót a Vasvármegye című lap 1942. szeptember 20-i számának 11. oldalán találjuk: 

vasvarmegye_19420920_11o.jpg

Két nappal később a lap 8. oldalán megjelent alábbi hirdetményben is említik a korabeli 2 községet:

Szerző: kugi  2017.09.25. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület malom újságcikk közegészségügy püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A helyi evangélikusokról már többször írtam. Ezúttal szintén velük kapcsolatban ismertetek egy újságcikket, ami a Harangszó című folyóirat 1925.szeptember 27-i számának 310. oldalán jelent meg. Így szól:

harangszo_19250927_310o.jpg

Szerző: kugi  2017.09.08. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület evangélikus névsor újságcikk rábaszenttamás

kmt_2.jpgKorábban már írtam a községünkben egykor működött néptánc-csoportról (lásd itt), illetve bemutattam a csoport egyik szereplését is 1970-ben (ez a poszt pár napja új képpel és nevekkel bővült).

A  csoportnak tagja volt Kovács Márta (ma Kiss Ervinné) is, akitől a közelmúltban sok érdekes képet kaptam a tánccsoportról, melyet ezúton is köszönök!

Márti néniék osztályfőnöke akkoriban Szalai Ferenc volt, felesége pedig a tánccsoport vezetője. Ebből az osztályból 10-en táncoltak!

A bal oldali fénykép 1970-ből való, a néptáncfesztivál előtt fotózásra vitték a táncosokat. Balról jobbra: Kovács Valéria, Babos Edit, Kovács Márta, és Varga Csaba látható.

A lenti - kissé elmosódott - csoportképen a felső sorban balról Kovács Ferenc, Perjési József, Szalai Ferencné csoportvezető (Marika néni), Pápai György, Szilassy József áll; a középső sorban balról Kovács Márta, Rodler Ilona, Hujber Anikó, Babos Mária, Lakics Irén, Babos Anna, alul pedig Németh Mária, Lakatos Mária, Greffer Mária, Varga Valéria látható.

Szerző: kugi  2017.07.28. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép egyesület névsor püspökmolnári

A mai posztban folytatom a 75 éve történt események felidézését korabeli újságcikkek alapján. (A sorozat előző darabja ide kattintva olvasható.) 

Először egy rövidhírt olvashatunk a Vasvármegye című lap 1942. július 16-i számában (7. oldal):

vasvarmegye_19420716_7o.jpg

Kovács Miklós vegyesboltjáról itt közöltem képet. (Kovács úr egyébként - 1939-ben legalábbis - a kormánypárt helyi szervezetének titkára volt, 1931-ből fennmaradt életrajza itt olvasható.)

Az átnézett újságokban apróhirdetések böngészésére sajnos nincs időm, de erre a hirdetésre véletlenül ráakadtam a Vasvármegye 1942. július 25-i számának 8. oldalán: 

Szerző: kugi  2017.07.17. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

1szj.jpgA mai bejegyzésben a Szilassy Jánosnétól, Juci nénitől kapott régi fotók utolsó csoportját mutatom be. Lássuk őket!

Először itt balra a mai képek közül a legrégebbi látható: 1929-ben készült egy máriacelli zarándoklat alkalmával.

Hátul a jobb szélső asszony: Szilasy Jani bácsi nagyanyja (szül. Szabó Anna), mellette Piri Jánosné (szül. Szalai Anna, e sorok írójának egyik dédanyja, a falubeliek Naca néninek, mi a családban Maminak hívtuk), balról hátul: Szigeti Ernőné Juliska néni, az első sorban balról: Cser Margit nagymamája, középen: Piry Lajosné Etus néni nagymamája, jobbról: öreg Babos Jóska bácsi édesanyja látható.

Juci néni tudomása szerint Nagy László plébános szervezte a zarándokutat.

Szerző: kugi  2017.07.14. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép egyesület névsor egyháztörténet püspökmolnári püspöktamási

A mai bejegyzésben két 75 évvel ezelőtti újságcikket olvashatunk újra. (A sorozat előző része itt olvasható.)

Az első cikk a Vasvármegye 1942. február 15-i számának 10. oldalán található: 

vasvarmegye_19420215_10o.jpg

A helyi KALOT szervezet tagságáról ebben, zászlószentelésükről pedig ebben a bejegyzésben írtam.

A másik újságcikk pedig egy bűnügyi tudósítás, amely az 1942. február 21-i Vasvármegye 4. oldalán olvasható:

Szerző: kugi  2017.02.20. 07:41 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület bűnügy újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben három 75 évvel ezelőtti újságcikket mutatok be a korabeli megyei lapból, a Vasvármegyéből. (A sorozat előző bejegyzése itt olvasható.)

Az első a lap 1941. december 2-i számának 8. oldalán megjelent hirdetés:

vasvarmegye_19411202_8o_a.jpgvasvarmegye_19411202_8o_b.jpgvasvarmegye_19411202_8o_c.jpg

Szerző: kugi  2016.12.12. 07:45 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület tűzoltók névsor egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben 3 újságcikket mutatok be 50 évvel ezelőttről a Vas Népéből. (A sorozat előző darabja ide kattintva olvasható.)

Az első, számunkra érdekes újságcikk a lap 1966. október 19-i számának 4. oldalán olvasható:

vn_19661019_4o.jpg

A cikket beküldő Hoffman Vincéről ebbenebben, ebben és ebben a bejegyzésben tettem említést.

Az alábbi rövidhírt találjuk az október 25-i lapszám 6. oldalán:

Szerző: kugi  2016.10.26. 07:43 Szólj hozzá!

Címkék: sport egyesület tanács újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben folytatódik a 75 évvel ezelőtti eseményeket újságcikkek által bemutató sorozat. (Az előző ilyen témájú poszt itt olvasható.)

Ma két cikket közlök a korabeli Vasvármegyéből. Az első a lap 1941. október 24-i számának 5. oldalán jelent meg. A községünket érintő részlet így szól:

vasvarmegye_19411024_5o.jpg

Az említett KAL-ról ebben és ebben a bejegyzésben írtam.

Szerző: kugi  2016.10.24. 08:19 Szólj hozzá!

Címkék: vasút egyesület újságcikk egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben 50 évvel ezelőtti újságcikkeket teszek közzé a Vas Népéből. (A sorozat előző bejegyzése ide kattintva olvasható.)

A lap 1966. szeptember 30-i számának 4. oldalán találjuk ezt a futballtabellát:

vn_19660930_4o.jpg

Az alábbi rövidhírt olvashatjuk az október 9-i lapszámban (12. oldal):

Szerző: kugi  2016.10.07. 07:17 Szólj hozzá!

Címkék: sport kultúrház egyesület mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben 50 évvel ezelőtti újságcikkeket teszek közzé a Vasvármegye című lapból.

Az első ilyen cikk az említett újság 1941. április 19-i számának 5. oldalán jelent meg:

vasvarmegye_19410419_5o.jpg

A következő ilyen cikk a Vasvármegye 1941. április 25-i számának 6. oldalán olvasható:

Szerző: kugi  2016.04.25. 09:11 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben - az 1887-es hírek után - lássuk, miről írt községünk vonatkozásában a Vasmegyei Közlöny (VK) című újság!

Vasúti menetrendet találunk a lap február 28-i számának 4. oldalán:

vk_18880228_4o_2.jpgvk_18880228_4o_3.jpg

Árverési hirdetmény található a VK 1888. március 11-i számában (4. oldal):

Szerző: kugi  2016.04.18. 09:01 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság posta egyesület malom tűzoltók újságcikk szenttamás molnári

A mai bejegyzésben a Vas Népe c. megyei lap hasábjairól mutatok be újságcikkeket 1966 áprilisából. Az első április 7-én jelent meg a lap 4. oldalán:

vn_19660407_4o.jpg

Pont egy héttel később a Vas Népe 6. oldalán két rövidhírt találunk, melyben községünket említik. Ez az első:

Szerző: kugi  2016.04.13. 09:03 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Rövidhírek 1941 márciusából

Községünk neve 3 alkalommal szerepelt az 1941 márciusi Vasvármegyékben. Ezeket ismertetem most.

Az első említés az Adatok a "Hangya és a keresztény kereskedelem vitájához" c. cikk, mely a lap március 6-ai számának 7. oldalán jelent meg. Az írás megemlít néhány olyan községet a megyéből, ahol nincs Hangya-szövetkezet, így pl. Rábamolnárit is. Ezt írja róla:vasvarmegye_19410306_7o_b.jpg

Hogy ki lehetett ő, az nem derül ki a cikkből.

A Vasvármegye 1941. március 13-i számának 5. oldala közli a Kiméletet és méltányosságot vár a mezőgazdaság c. cikket, mely felsorolja azokat az utakat, amelyeket a hirtelen olvadó hó elpusztított. A listában ott találjuk a "lipárt-rábamolnári" útszakaszt is. 

Végül egy árverési hirdetményt találunk a lap ugyanezen oldalán:

Szerző: kugi  2016.03.11. 08:05 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület újságcikk rábamolnári hetvenöt éve történt

Az 1959 januári újságcikkek után a mai bejegyzésben a községünkkel kapcsolatos 1959 február-márciusi újsághíreket teszek közzé. Az első a Vas Népe c. megyei napilap február 15-i számának 8. oldalán jelent meg, így szól:

vn_19590215_8o.jpg

Az alábbi cikk (Vas Népe 1959.02.21. 5. oldal) ugyan az akkor még virágzó Járműjavító fiataljairól szólt, de községünk is meg van benne említve:

Szerző: kugi  2016.02.22. 08:45 Szólj hozzá!

Címkék: sport egyesület újságcikk püspökmolnári

A mai bejegyzésben 1941 január végi újságcikkeket teszek közzé a Vasvármegye c. lapból. Az első a lap 1941. január 28-i számának 8. oldalán jelent meg:

vasvarmegye_19410129_8o.jpg

A meghívót a másnapi lapban a 8. oldalon újra közzétették.

Egyházmegyei változásokról olvashatunk a január 30-i lapszám 5. oldalán:

Szerző: kugi  2016.01.29. 08:10 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület újságcikk egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a mai község egyik elődjét, Püspöktamásit egy 1931-es gazdacímtárból. A mai bejegyzésben nézzük meg a másik községrész leírását ugyanebből a könyvből!

 rm_1931_1.jpg

Szerző: kugi  2015.08.12. 07:45 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság posta kocsma vasút egyesület közigazgatás névsor rábamolnári

A mai bejegyzésben bemutatom az 1929-től községegyesítéssel létrejött Püspöktamásit egy 1931-es ún. "gazdacímtár" alapján. Lássuk!

pt1.jpg

Szerző: kugi  2015.07.15. 08:38 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság iskola egyesület közigazgatás névsor egyháztörténet püspöktamási

A hazai civil szféra két fénykora az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka (lásd erről ezt vagy ezt a bejegyzést), ill. a két háború közti időszak (lásd pl. itt és itt). Ez utóbbi időszakban alakult meg egy szervezet, melynek rövid történetét ezúton ismertetem. Ez volt a Rábamolnári Polgári Lövészegyesület.

Az ilyen típusú szervezetek a hazafias nevelést, a férfiak katonai célú kiképzésének elvégzését tűzte zászlajára (amit a trianoni békeszerződés tiltott). Rábamolnáriban 1930. április 16-án gyűlt össze 50 fő (püspöktamásiak is), hogy a szervezetet megalapítsa. A résztvevők névsora: 

loveszegylet_tagok_1930.jpg

A tagok az alábbi vezetőséget választották meg:

Szerző: kugi  2015.07.08. 07:56 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület névsor rábamolnári

A mai bejegyzésben 3 rövidhírt ismertetek 1959 áprilisából. Az első a Vas Népe április 15-ei számának 4. oldalán jelent meg: 

vn_19590415_4o.jpg

Az április 25-ei Vas Népe-lapszám 4. oldalán olvasható az alábbi tudósítás:

Szerző: kugi  2015.04.24. 08:23 Szólj hozzá!

Címkék: sport iskola egyesület újságcikk közegészségügy püspökmolnári