Ebben a korábbi bejegyzésben bemutattam az 1848-ban készült "Molnári, Szent Tamási tagositott határok térképéről" Molnári község határát. A mai bejegyzésben pedig nézzük meg az egykori szenttamási határt!

A térképlap vonatkozó részlete egyben így néz ki (amit mindjárt több részletben is megnézünk): 

szet1.jpg

A falu belterülete ekkor ilyen volt (90°-kal jobbra elforgattam az eredeti térképet):

Szerző: kugi  2016.12.06. 19:31 Szólj hozzá!

Címkék: térkép 1848 szenttamás

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam Püspöki község tagosított határának térképét. Most az egykori Molnári község ugyanilyen térképe kerül sorra.

A térképet 1848-ban készítette Hetényi Ferenc mérnök. Az egyetlen szelvényből álló térképlap mérete 92x123 cm. A címe: "Molnári, Szent Tamási tagositott határok térképe". Egyben így néz ki:

u577_1.jpg

Ebből én most csak a molnári határt mutatom be. A térképlap bal felső része, azaz Molnári délnyugati határa így néz ki:

Szerző: kugi  2016.11.07. 07:59 Szólj hozzá!

Címkék: térkép 1848 molnári

Élet a Rába partján 1.

1966 május elején egy 6 részes riportsorozat mutatta be a korabeli Püspökmolnári mindennapjait, akkori lakóinak életét. Ebből a 4. rész egy képriport volt, a többi pedig szöveges tartalom. A mai és a következő 5 bejegyzésben ezeket a hosszú cikkeket mutatom be. (Az újságcikkek elég furcsa alakúak voltak, de a községi könyvtárban fellelhető ún. Falukrónika szerkesztője kivágva összerendezte a szövegeket, így az újságcikkeket eszerint mutatom be. Így kevésbé furcsa a formájuk.)

Az első cikk így szól:

beolvasas0227.jpg

Szerző: kugi  2016.04.29. 08:19 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság 1848 újságcikk 1919 püspökmolnári ötven éve történt

1848. április 22-én Keszthelyen kelt az az irat, amelynek a tartalmát ma bemutatom. A címe: "Méltóságos Gróf Festetics Tasziló Úr Ő Nagysága Rába Hidvégi, Molnári és Szent Tamási tagosított birtokainak, haszonbérleti jövedelmeinek, eddigi úrbéri adózásoknak és épületeinek összeírása". (Ekkor még ugyanis - Festetics László halála után elsőszülött fia, Tasziló örökölte itteni birtokait, csak az öccsével, Györggyel történt egyezkedés után lett itt birtokos a másodszülött fiú, a későbbi miniszter.)

A hídvégi jövedelmeket 6 pontban sorolja fel (itt volt legelő, szántó, 2 jobbágy szolgáltatásai, kocsma és mészárszék bevétele, vámjövedelem, zsinagóga és sakter lakás haszonbérlete, végül a kolomposi birkaakol és birkásház), majd következik Molnári. Az itteni vagyon:

7. földvagyon: 36 egész 610/1000 hold belsőség, 256 egész 867/1000 hold szántóföld, 30 egész 429/1000 hold rét, 251 egész 991/1000 hold erdő, összesen: 575 egész 287/1000 hold föld.

8. 20 hold belsőtelket, 294 egész 400/1000 hold szántóföldet, 33 egész 341/1000 hold rétet és 78 egész 282/1000 hold erdőt bíró 13 egész 5/8 telkes jobbágytól eddig járt az uradalomnak 1580 egész 7/8 napszám gyalog, 81 egész 3/4 font fonás, 13 egész 5/8 öl fahordás és 19 forint füstpénz ezüstben.

9. Kilenced fejében bejött gabona ára 6 évi középszámítással tesz évenként 336 forint 1 krajcár

10. Öt árendális (azaz: bérbe adott) háztól szolgáltatik: 126 napszám gyalog

11. Vendégfogadótól 's mészárszéktől, kovácsműhelytől és -laktól, 's úgy nevezett gazda- és inas-, jelenleg pedig asztalos lakástól, és az úgy nevezett lakatosháztól fizettetik évenként 172 ft haszonbérleti jövedelem ezüstpénzben.

12. Épületek:

Szerző: kugi  2016.04.22. 09:01 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság kastély 1848 szenttamás molnári

Az utolsó rendi országgyűlés 1848 áprilisában elfogadta az ún. áprilisi törvények V. törvénycikkét "az országgyűlési követeknek népképviselet alapján választásáról". Ez cenzusos választójogot vezetett be, amely szerint mindazok szavazati jogot kaptak, akik bizonyos ingatlannal vagy jövedelemmel rendelkeztek vagy valamilyen értelmiségi pályán dolgoztak. E feltételek teljesülése nélkül is megtarthatták szavazati jogukat azok a nemesek, akik korábban is voksolhattak.

s7300250.JPG

Szenttamás választói névjegyzéke 1848-ból

A törvény értelmében a mai Püspökmolnári korabeli elődközségeiben az alábbi személyek kaptak választójogot:

Szerző: kugi  2015.03.13. 09:01 Szólj hozzá!

Címkék: választás választójog 1848 országgyűlés püspöki szenttamás molnári

Zichy Hermann.jpgA mai bejegyzésben egy községünkben született híres ember portréját mutatom be. Csak nemrég, véletlenül szereztem tudomást a Molnárihoz való kötődéséről a Petőfi Irodalmi Múzeum online adatbázisában. (Ezért nem szerepel a 2010-es kiadású, Püspökmolnári történetéről írt könyvben.)

200 évvel ezelőtt, 1814. július 5-én Molnáriban született zichi és vásonkeői gróf Zichy Hermann 1848-a nemzetőr őrnagy, későbbi adminisztrátor, és kancellár.

Édesanyja gróf Festetics Julianna (1789-1816) volt (Festetics (I.) György és Sallér Judit lánya), apja pedig gróf Zichy Károly (1778-1834), Pozsega, majd Moson vármegye főispánja, 1825-ben a magyar udvari kamara elnöke. Zichy Hermann tehát Festetics (II.) György unokatestvére volt. Öccse pedig az a Zichy Ottó, aki szintén Molnáriban született 1815. június 21-én.

Zichy Hermann a győri királyi akadémián végzett jogi tanulmányokat. A források erős testalkatú, társai közül inkább fizikai erejével és ügyességével (vívással, lovaglással, úszással és tánccal), semmint szellemi képességeivel kitűnő személynek írják le, aki nem szeretett tanulni.

Szerző: kugi  2014.07.04. 08:17 Szólj hozzá!

Címkék: évforduló 1848 molnári

Érsekújvári napló 200.jpgA mai bejegyzésben arról lesz szó, hogyan vélekedett az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról a Püspökiben született Piry Cirjék, aki később a kivégzett Batthyány Lajos hamvainak legfőbb őrzője és újratemetője lett. Ehhez az 1989-ben kiadott naplóját (Érsekújvári napló. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony, 1989.) használom fel (a szerző helyesírása szerint), melyet Piry a szabadságharc alatt az érsekújvári algimnáziumban vezetett.

A napló előszavában az események nagyszerűségét emeli ki: "Forradalomban van egész Európa. Lehetetlen a rohanó eseményeket gátolni; lehetetlen a terjeszkedő szabadságszellemnek meg nem hajolni. (Az) 1848-dik Martius hava századok eseményeinél többeket és nagyobbakat hozott minden összeesküvés, s ármány nélkül."

A napló 26. oldalán egyetlen jelzővel érzékelteti a változás iránti szimpátiáját: "A méltán gyűlölt Metternich 40 éves hatalma összeomlott." Később is egy-egy szóval, megjegyzéssel, fél mondattal kommentálja az eseményeket, pl.: "Mily dicső!"

Szerző: kugi  2013.10.06. 14:33 Szólj hozzá!

Címkék: 1848 október 6. piry cirjék

Zichy Ottó.JPGAhogy ebben a bejegyzésben már említettem, községünkben született egy ’48-as honvéd főtiszt, vásonkeői gróf Zichy Ottó ezredes (1815-1880). Édesanyja gróf Festetics Julianna (1789-1816) volt (Festetics (I.) György és Sallér Judit lánya), apja pedig gróf Zichy Károly (1778-1834), Pozsega, majd Moson vármegye főispánja, 1825-ben a magyar udvari kamara elnöke. Zichy Ottó tehát Festetics (II.) György unokatestvére volt.

Zichy Ottó 1815. június 21-én született Molnáriban. Minden bizonnyal a kastélyban, ahol Festetics Julianna bizonyára  rokonlátogatáson tartózkodott. Alig múlt egy éves, amikor édesanyja meghalt. Apja 1819-ben feleségül vette Seilern Cressence grófnőt, aki Zichy Károly halála után gróf Széchenyi István felesége lett. Az árván maradt Ottónak tehát a „legnagyobb magyar” lett a mostohaapja, ám nem állt vele jó kapcsolatban.

Szerző: kugi  2013.03.15. 09:19 Szólj hozzá!

Címkék: 1848 molnári

Október 6-án az Aradon kivégzett 13 tábornokra és főtisztre, ill. a Pesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezik az ország. Községünk azonban az október 6-án elhunyt, és a ’48-49-es eseményekhez több szálon kötődő Piry Cirjékről is megemlékezhet. Az egy évvel ezelőtti bejegyzésben már közöltem az 1810-ben Püspökiben Piry János néven született, szerzetesként a Cirjék nevet viselő ferences atya arcképét és rövid életrajzát, most egy kicsit kibővítem ezeket.

PC_beszéd2.JPG

Részlet Piry Cirjéknek Batthyány Lajos temetésén elmondott gyászbeszédéből.

Szerző: kugi  2012.10.05. 09:41 Szólj hozzá!

Címkék: 1848 püspöki október 6. festetics györgy piry cirjék

A közelmúltban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Püspökmolnáriért Egyesület. 2001 augusztusában fogott össze egy tizen- és huszonéves fiatalokból álló kis csapat, hogy a faluért tevékenykedjenek. 2002. május 25-én jegyezte be a Vas Megyei Bíróság a Püspökmolnáriért Egyesületet. Az azóta eltelt 10 évben számos rendezvényt valósítottunk meg, és aktívan részt vettünk a falu közéletében. Az alábbiakban a sokrétű tevékenységünkből villantunk fel néhányat képek segítségével.

1_2006_szüreti4.JPG 2_2003_Mikulás7.jpeg

10 éven át szerveztük a szüreti felvonulásokat                       Díjtalan Mikulás-szolgálatunk a gyerekek örömére

3_2009PGY_S7300932.JPG 4_2004_tabarin1.JPG

Prinz Gyula-megemlékezés és földrajzverseny                       Amatőr színjátszással is foglalkozunk

Szerző: kugi  2012.05.30. 13:17 Szólj hozzá!

Címkék: kép közélet 1848 szüreti felvonulás festetics györgy prinz gyula

kokárda.jpgA mostani bejegyzés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Püspökmolnári vonatkozású eseményeit és helyi kötődésű személyiségeit mutatja be.

Az 1848 tavaszán a jobbágyfelszabadításnak köszönhetően a jobbágyok tulajdonba kapták addig művelt földjeiket, amihez tagosítás is társult (vagyis a családoknak a határban szétszórtan elhelyezkedő földjeit próbálták néhány tagba összevonni). A tagosítás azonban nem ment könnyen, a mérnök lassan dolgozott, a szabályos dűlők helyett pedig szabálytalan ékformákat mért ki, ami zúgolódást keltett a parasztság körében. Erről az akkori szenttamási plébános a vármegyét is tájékoztatta. 

Szerző: kugi  2012.03.14. 08:33 5 komment

Címkék: 1848 névsor püspöki szenttamás piry cirjék molnári

Október 6. nemzeti gyásznap, amikor az aradi tizenhármak, ill. a kivégzett gróf Batthyány Lajos miniszterelnök emléke előtt tisztelgünk. Püspökmolnári lakossága azonban október 6-án Piry Cirjék Jánosra is emlékezhet, aki őrizte és újratemette a mártír miniszterelnök hamvait, és később maga is október 6-án halt meg.

Szerző: kugi  2011.10.06. 15:33 Szólj hozzá!

Címkék: évforduló 1848 püspöki október 6. piry cirjék