Ahogy arról már korábban írtam, gróf Festetics György 1857-ben megalapította a molnári apátságot. A mindenkori molnári apát a szenttamási plébános volt. Az apát a plébánosétól eltérő jelvényeket használt. A mai bejegyzésben ezekről lesz szó.

A plébánia irattárában 2 dokumentumot találtam, amely ezekkel kapcsolatos. Az első Guillelmus István megyéspüspök 1905. március 28-án Rigó Zsigmond apátplébánosnak küldött levele, melyben az apáti jelvények használatáról rendelkezik. Ennek vonatkozó pontjai:

"1. Az ünnepélyes, u. n. apátmisék, vagy az apáti és préposti címmel felruházott dignitariusok által tartandó egyéb ünnepélyes isteni tiszteletek alkalmával használandó kesztyűk csak egyszerűek, simák, himzés-nélküliek lehetnek.infula.jpg
2. Az apáti avagy préposti gyürü csak egyetlenegy drágakővel lehet ékesítve.
3. A mellkereszt drágakövek nélküli, egyszerű legyen.
4. Az apáti föveg (infula) egyszerű, fehér himzés-nélküli, és elől kereszttel ékesített lehet.
5. Miután a mellkeresztet az Egyházban bevett általános szokás szerint a közönséges ruhák (reverenda) felett csak a püspökök viselhetik, éppigy a gyürüt is, a püspökinél kisebb egyházi méltóságban levő egyházi férfiak a mellkeresztet és gyürüt csakis ünnepélyes alkalmakkor pl. papi gyűléseken, és másnemű nyilvános jellegű ünnepélyességeken, tisztelgéseknél, vizsgálatokon, hol elnökölnek és hasonló alkalmakkor. Egyszóval arra ügyeljenek, hogy a mellkeresztet és gyürüt ne folytonosan és mindennap viseljék.
6. Az isteni tiszteletek alkalmával a celebránsok pásztorbottal jelenhetnek ugyan meg, de azt maguk nem vihetik.
{...}
11. Magánmiséknél sem a mellkeresztet, sem a gyürüt nem viselhetik és semmiben sem különböznek az egyszerű paptól."

Végül a püspök hozzáteszi: "Ennek kapcsán értesítem Főt. Uraságodat, hogy szivesen megengedem, hogy egyes ünnepélyes alkalmakkor a főpapi jelvényeket az isteni tiszteleteknél használhassa, de erre vonatkozólag hozzám esetről-esetre jelentést tegyen."

A másik irat a plébánia irattárából pedig az alábbi, 1932-es keltezésű levél a plébánosnak:

2014-04-29_18_16_37.jpg

Az apátsági jelvényekről képem nincs (a fenti kép illusztráció). A jelvények további sorsa egyelőre ismeretlen.

Frissült bejegyzés: Prinz Gyula fa emlékoszlopa

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2016.01.08. 07:44 Szólj hozzá!

Címkék: apátság egyháztörténet szenttamás püspöktamási

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr208250498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása