A mai bejegyzésben egy 1937. október 14-én Keszthelyen kelt levelet mutatok be. Ezt a templom akkori kegyura, herceg Festetics György (a régi molnári temetőben nyugvó gróf Festetics György unokája) írta a szombathelyi megyéspüspöknek. A levélben engedélyt ad, hogy a plébános - mint a molnári apátság földjeinek haszonélvezője - a nagymákfai birtokok helyett a szomszédos Rábamolnáriban vegyen földeket. De lássuk egyben a levelet:

hg_fgy_levele_19371014.jpg

Szerző: kugi  2015.10.16. 09:05 Szólj hozzá!

Címkék: apátság egyháztörténet püspöktamási rábamolnári

piri_imre.jpgSikerre vezetett az a kutatóexpedíció, melynek keretében megtalálták az egykori püspöktamási lakos, Piri Imre és társai földi maradványait a Donnál. A kutatás eredményeit összefoglaló sajtóanyagot Magó Károly zászlós bocsátotta rendelkezésemre, amit szó szerint közlök. (Kitérővel jutunk el a végeredményhez, de érdemes végigolvasni!) Íme:

"Két darab magyar Caproni 135 típusú bombázó zuhant le az orosz Don-folyó közelében. 1942. augusztus 14-én Mocsáry István őrnagy vezetésével egy magyar kötelék az urivi hadihidat támadta, amikor a B.549 jelzésű repülőgépet a légvédelem eltalálta. A zuhanó repülőgépet a személyzet három tagja nem tudta elhagyni, Mocsáry István őrnagy, Nagy Zoltán őrmester, Piri Imre szakaszvezető hősi halált haltak. Mocsáry őrnagy volt a bombázó osztály parancsnoka, ezért a halála súlyos veszteségként érte az alakulatot.  A másik magyar Caproni 135 típusú bombázót szintén a légvédelem lőtte le 1942. október 31-én Kopaniscsénél. A repülőgép a levegőben felrobbant, az ötfős személyzet Asztalos Ferenc zászlós, Mády Zoltán hadapród őrmester, Csiszár András szakaszvezető és Jandrasits László őrmester hősi halált halt. Mindkét repülőgép a szovjetek által ellenőrzött területre zuhant, ezért a személyzetek holttestének hazaszállítására, vagy eltemetésére a háború idején nem volt lehetőség.

Szerző: kugi  2015.10.14. 08:42 8 komment

Címkék: püspöktamási II. világháború

süti beállítások módosítása