Legutóbb a Rába-mentéről egy 1833-as térképet közöltem, de 40 évvel később is készült egy ilyen, ami jól tükrözi a bekövetkezett változásokat. Ez egy átnézeti térkép, ami Hidashollóstól Győrig ábrázolja a folyó mentét, ebből vágtam ki a községünkkel kapcsolatos részt. Lássuk:

10155791_472227516244965_8616927284571614140_n.jpg

A Rába széles kék csíkja fölött halványan feketével a közutat jelölte a térkép készítője, amely felfűzi az itteni településeket: Rábahídvég, Molnári, Szenttamás, Püspöki, Kis Zsennye és tőle északra Nagy Zsennye. Molnári a térképen kalapács formának látszik, Szenttamás viszont - a Rábától való nagyobb távolság miatt - csak névírással van jelölve a térképen. Molnáritól nyugatra a kanizsai vasút vonala húzódik.

Sajnos jelmagyarázatot nem találtam hozzá, így a piros vonal, a piros számok, ill. a fekete római számok jelentésére nincs ötletem. (Akinek van, kérem, írja meg!) Az arab számmal jelölt pontok (26, 27, 28) minden bizonnyal átkelési lehetőségeket jelölnek: kompot, ill. Hídvégnél hidat. A folyó mentén feketével jelölve néhány tervezett meder-átvágást is berajzoltak (pl. Szenttamásnál vagy a vasút vonalától nyugatra (a térképen balra) eső folyószakasznál.

Az egyetlen szelvényből álló térképet Ujházy János készítette 1873-ban. Nyomtatásban maradt ránk, amit Lovich és Társa adott ki Budán, ugyanabban az évben. Nyelve magyar, mérete 138*38 cm. Méretaránya 1:72000.

A térkép a Magyar Nemzeti Levéltárban a Vízrajzi Intézet dokumentumai között található, jelzete: S 80 No 0061

Kapcsolódó bejegyzések:

Egy 1780-as Rába-térkép

Rába-térkép a 18. század végéről

Rába-térkép 1803-ból

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2015.02.11. 09:04 Szólj hozzá!

Címkék: térkép püspöki szenttamás molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr337156785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása