Az 1963-as végzősök csoportképe után lássuk, kik végeztek 1964-ben a püspökmolnári általános iskolában!

beolvasas0025.jpg

Nézzük a diákok és tanáraik névsorát a tablókép alapján!

Szerző: kugi  2014.12.12. 08:43 Szólj hozzá!

Címkék: iskola névsor tablókép püspökmolnári

kalman.jpgA mai bejegyzésben az egykori Püspöki község földesurait, a győri püspököket mutatom be a középkorból a falu első okleveles említésétől kezdve a mohácsi katasztrófáig. Ők voltak azok, akiknek a jobbágyok fizették a kilenced nevű terményadót, a cenzus nevű pénzadót, neki adták az ajándékot (tojás, vaj, szárnyasok, stb.), neki robotoltak. A másik oldalról nézve pedig a földesúr úriszéke ítélkezett a jobbágyok peres ügyeiben. Nézzük, kik voltak ezek a földesurak!

1337–1375 Kálmán: A legelőkelőbb származású a győri püspökök sorában, hiszen I. (Anjou) Károly (másképp: Károly Róbert) törvénytelen (az egyik udvarhölgytől született) fia volt. (Címerét lásd balra.) Fiatal kora és törvénytelen származása miatt csak diplomáciai bravúr eredményeként foglalhatta el főpapi székét. Püspöksége alatt legalább egyszer, 1345. január 21-én Püspökiben tartózkodott, ugyanis oklevelet adott ki innen. Ez Püspöki első írásos említése.

Szerző: kugi  2014.12.10. 09:10 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság püspöki egyháztörténet

Veszteségkimutatások 1914 decemberéből

Osztrák-magyar sebesült kutató kutya és vezetője.jpgAhogy arról már korábban írtam, az újságok közzétették a háborús veszteségeket (sebesülteket, halottakat, hadifogságba esetteket), hogy a hozzátartozók a messzi hátországban is értesülhessenek fiaik, férjeik, szeretteik sorsáról. 

Az alábbiakban a Vasvármegye, illetve a Vasmegyei Független Hírlap című újságok alapján a községünkhöz kapcsolódó 1914 decemberi veszteségeket teszem közzé. 

December 1-én a lapok már a 95. számú veszteségkimutatást tették közzé!... Ebben találjuk a 83. gyalogezred egyik katonáját: Németh Istvánt Rábapüspökiből. A bal kezén meglőtték, a felsőőri kórházban ápolták.

A december 12-ei lapokban találtam: a 83. gyalogezredből Marton János őrvezetőt, szintén Rábapüspökiből. Róla azt írták, hogy beteg, és egy bécsi kórházban ápolták. (Őt később előléptették, szakaszvezetőként fejezte be a háborút, rövid életrajzát ebben a bejegyzésben közöltem).

Szerző: kugi  2014.12.08. 08:42 Szólj hozzá!

Címkék: névsor száz éve történt I. világháború

süti beállítások módosítása