Az általános hadkötelezettséget Magyarországon 1868-ban vezették be a XL. törvénycikk elfogadásával. A rendes hadsereg mellett tartalékos és póttartalékos állomány létezett, a tartalékos állományt azonban csak az uralkodó parancsára hívhatták be. A hadkötelezettség 21 éves kortól kezdődött, ezt 1939-ben leszállították 18 évre. A hadkötelezettséggel foglalkozott az 1889. évi VI. és az 1912. évi XXX. törvénycikk. 1939-ben a II. törvénycikk bevezette a honvédelmi kötelezettség fogalmát.

Az életkoruk alapján katonai szolgálatra alkalmas fiúkat kezdetben falragaszok, újságban közölt behívók, majd névre szóló behívóparancsok által idézték be a sorozóbizottságok elé. Itt megvizsgálták egészségügyi alkalmasságukat, ill. sor került a katonai nyilvántartásba vételre, alakulatokhoz történő rendelésre. Ezzel lettek regruták, azaz újonc katonák. A tényleges katonai szolgálat időtartama először még 3 év volt, majd 1912-től 2 év lett; a tartalékos és póttartalékos állományban (továbbá a haditengerészetnél) eltöltött idő ennél hosszabb volt.

A besorozott fiatalok a bevonulás előtt nagy mulatozást csaptak. Ezt mutatja az alábbi két kép is:

Antal Jani Rábamolnári.jpg

Ezt a képet Borsos Péterné, Terka nénitől kaptam, és valamikor a két világháború között készült. Az egyik regruta Antal János rábamolnári lakos.

2014. február 24. - Frissítés: a képen balról az 5. - idősebb, bajuszos - személy Varga István molnári községbíró, akinek portréját ebben a bejegyzésben közöltem. Unokájának, Gaál Imrének köszönöm az információt!

A lenti kép már későbbi, 1957 márciusában készült:

Sorozás_1957március.jpg

A bal szélen: Sipos Ferenc, mellette Rodler István, középen (szalaggal átkötve) Piri János, mellette Rodler László, jobbról hátul kalapban Gálos Lajos, jobb oldalt a két muzsikus között Marton József, középen hátul pedig Horváth (Csipkereki) Győző látható. A zenészek: Hollósi László (Nyúl Laci) bandája. A fotó Marton Józseftől való.

Aki felismeri a többi, eddig nem azonosított személyt, ill. akinek van a birtokában hasonló kép, kérem, értesítsen!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2014.03.03. 08:47 Szólj hozzá!

Címkék: kép püspökmolnári rábamolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr485822138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása