A nagyméretű földmunkák (pl. útépítés, kavicsbányászat) során kötelező az érintett terület régészeti célú vizsgálata. A szakemberek községünkben is elvégzik ezeket a munkákat a kavicsbányászattal érintett parcellákon. A 0133/13 helyrajzi számú ingatlanon (a Transzkavics Kft. által művelni kezdett püspöki területen, az egykori Szentiván szomszédságában) is sor került az ún. régészeti szakfelügyeleti tevékenységre. Mivel a térségben két nyilvántartott régészeti lelőhely is van, így nem meglepő, hogy a 2012. decemberi vizsgálat újabb eredménnyel járt.

A terület térképe a régészeti lelőhelyekkel:

kavicsbánya_helyszínrajz_cropolt_700pixel.jpg

A térkép jobb felső sarkában a Sorok-patak, a jobb alsó sarkában pedig a közút húzódik, délről még a püspöki kiskerteket látjuk. A régészeti lelőhelyek vonatkozásában a jelmagyarázat segít eligazodni.

A területen talált leletekről a régészeti szakfelügyelet jelentése az alábbiakat tartalmazza: 

"A földmunka során 12 régészeti objektum került elő. A jelenségek mindegyike faszenes-paticsos folttal jelentkezett. Az objektumok közül egy kisméretű munkagödörrel jelentkező, jellegzetes hosszúkás, neolit kemence emelhető ki, ami mellett néhány kerek gödör és cölöplyuk került elő. Utóbbiak közül négy, ÉK-DNY irányú sorba rendeződött. A humuszolás során szórványként néhány római kerámia is előkerült. A jelenségek nagyjából egyenletesen helyezkedtek el a bányászat céljából lehumuszolt terület északkeleti kétharmadában. A lelőhely északi-északnyugati irányban folytatódik a nyilvántartásban szereplő adatoknak megfelelően. Minden bizonnyal itt helyezkedhet el a lelőhely centruma is."

5_számú_neolit_kemence.jpg

Az 5. számú neolit kemence a lelőhelyen (a fehér nyíl az északi irányt jelöli)

Kapcsolódó bejegyzések:

Ókori emlékek községünk területén

Római út Szentivánnál?

Őskori leletek Püspökmolnári területén I.

Őskori leletek Püspökmolnári területén II.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2013.12.18. 09:45 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság őskor ókor püspökmolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr275694371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása