Amikor korábban egy kereső segítségével találtam egy községünkben gyűjtött népdalt, nem gondoltam volna, hogy még egyre ráakadok. A kereső ugyanis nem találta meg (valószínűleg a digitalizálás után valamelyik betűt nem ismerte fel a szövegfelismerő), de a Magyar Népköltési Gyűjtemény 8. kötetét (Dunántúli gyűjtés, Bp. 1906.) végigböngészve ráakadtam egy újabb katonadalra, amit Molnáriban gyűjtött Dr. Sebestyén Gyula.

A szövegben szereplő "Májland" az olaszországi Milánóval azonos, vagyis a dal az észak-itáliai osztrák uralom idejéből való. Ennek egyik jelentős eseménye volt, amikor a '48-as itáliai felkelést Radetzky tábornok leverte, és 1848. augusztus 6-án bevonult Lombardia központjába, Milánóba.

A legruta (helyesen: regruta) jelentése: újonc katona. A dalban szereplő gőzkocsi nem feltétlenül gőzzel hajtott (teher)autót jelent, gőzmozdony által hajtott vasúti szerelvény is érthető alatta. (De akár előbbi is lehet, azt is használhatták katonák szállítására.) Íme a katonadal:

Katonadal 2_1.JPG

Katonadal 2_2.jpg

Községünk 1848-as honvédjeiről ebben a bejegyzésben írtam. Vajon ez a katonadal bizonyíthatja azt, hogy közülük valaki megfordult Radetzky seregében az itáliai hadszíntéren? Akinek van erről tudomása, kérem, írja meg!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2013.10.25. 08:11 Szólj hozzá!

Címkék: molnári vers és dal

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr655596573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása