A 18. század végén nemcsak az 1. katonai felmérés térképe készült el, hanem egyes folyókról is térkép készült, így pl. a Rábáról is. Ma egy 1780-as Rába-térképet mutatok be, ami a községünk történetével kapcsolatban meglepő információkat tartalmaz!

Raba1.JPG

A latin nyelvű térkép a Rába Gerese (német neve Gritsch, ma Rábaszentmárton része, Burgenland, gyanafalvi járás) és Nick közti szakaszát ábrázolja. Az 1 szelvényből álló, 274 x 63,5 cm méretű kéziratos térkép másolatban maradt ránk. Feltételezett készítője Samuel Krieger.

A térképen nemcsak a folyót, hanem a part menti településeket is ábrázolták, a községhatárokat is jelölve. Így láthatjuk a fekvő "T" alakú Molnárit (a régi temetőben lévő kereszttel), Szenttamást a nemrég épített templommal, Püspökit a haranglábbal. Szenttamás és Püspöki között pedig, két szaggatott vonal között a "Praed. Péterhaza" felirat olvasható, ami Péterháza majort jelenti. Erről egy, a Sallér-család levéltárában talált feljegyzésben már olvastam, az ő birtokuk volt. A konkrét helyét azonban nem ismerem, épületet sem látunk itt. Talán az is lehet, hogy a Rábán túl helyezkedett el?

Raba2.JPG

A térképen lefűződött holtágakat is láthatunk (halványan, szürkével jelölve), továbbá átvágásra javasolt kanyarulatokat is (a javasolt medret sárgával rajzolva). Ez utóbbiakat meg is számozta a készítő: községünk határában a 40-46 közti mederátvágások találhatók. 

És még egy meglepő adat: Molnárinál 2 db malmot is látunk a térképen! Mindkettő "Duna/Duka Malom" néven van feltüntetve, ami - ha a folyóra utal - akkor nyilvánvaló tárgyi tévedés. Esetleg Duna/Duka nevezetű lehetett a molnár? Nem tudjuk. (Eddig egy hajómalomról volt tudomásom Molnárinál 1766-ból, de akkor Gáspár Mihály volt a molnár neve.)

A térkép a Magyar Országos Levéltárban a Helytartótanácsi térképek között (S 12) lelhető fel, a Div XI No 0025 jelzet alatt.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá: egy inda-regisztráció után itt az oldalon, vagy a bal oldalon található e-mail címre küldött levéllel! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! A blog facebook-oldalára felkerült a községünkről valaha készült összes ismert képeslap. Érdemes tehát csatlakozni!

Szerző: kugi  2013.02.22. 07:46 Szólj hozzá!

Címkék: térkép malom püspöki vízrendezés szenttamás molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr715094876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása