A közelmúltban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Püspökmolnáriért Egyesület. 2001 augusztusában fogott össze egy tizen- és huszonéves fiatalokból álló kis csapat, hogy a faluért tevékenykedjenek. 2002. május 25-én jegyezte be a Vas Megyei Bíróság a Püspökmolnáriért Egyesületet. Az azóta eltelt 10 évben számos rendezvényt valósítottunk meg, és aktívan részt vettünk a falu közéletében. Az alábbiakban a sokrétű tevékenységünkből villantunk fel néhányat képek segítségével.

1_2006_szüreti4.JPG 2_2003_Mikulás7.jpeg

10 éven át szerveztük a szüreti felvonulásokat                       Díjtalan Mikulás-szolgálatunk a gyerekek örömére

3_2009PGY_S7300932.JPG 4_2004_tabarin1.JPG

Prinz Gyula-megemlékezés és földrajzverseny                       Amatőr színjátszással is foglalkozunk

5_2008_drogS7300781.JPG 6_2001_T2_1.jpg

Iskolai szenvedélybetegség-megelőző program                      Gróf Festetics György sírjának gondozása évente

7_2003_szemét0503_0014.jpg 8_2012-03-14 18.01.20.jpg

Többször hulladékgyűjtést is végeztünk a falu körül            '48-as megemlékezésen fáklyás sorfalat álltunk

9_IMG_0004.JPG 10_2007IMG_0008.JPG

Kukatündér (és más) társasjátékokat adtunk az óvodának     Helytörténeti kiállítások (és előadások) a faluról

11_2011_S7303279.JPG 12_2010_S7302289.JPG

Virányi Zsolt sportriporter mesélt a dél-afrikai foci vb-ről       Képeslapkiállítás Kőszegfalviné Pajor Klárával

13_2009_S7301264.JPG 14_2009_falunapS7301329.JPG

2009-ben részt vettünk a falufilm forgatásán                         Rendszeresen részt veszünk a falunapi főzőversenyen

Egy kicsit magunkkal is foglalkozunk:

15_2001_csoportkép.jpg 16_2004_Szarvas1.JPG

Egyik első csoportképünk                                                           Közös nyaralás Szarvason

17_2009_S7301489.JPG 18_2007_IMG_0037.JPG

Csapatépítő tréning Magyarszombatfán                                   Augusztusi bográcsozás a Rába-parton

...és még sok más az ásványkiállítástól kezdve a bálokon és a hófogó háló vásárlásán át "Az én falum" című rajzversenyig. Több kiadványt is készítettünk: képeslap, kártyanaptár, turisztikai kiadvány a faluról, '56-os emlékújság.

Köszönet minden egykori és jelenlegi tagunknak, segítőnknek, hogy a programok lebonyolításában részt vettek, köszönet a helyi intézmények vezetőinek a fogadókészségért, a községi önkormányzatnak és civil partnereinknek pedig az együttműködésért, a lakosságnak pedig azért, hogy részt vettek a rendezvényeinken! Mindannyiuk segítségére, aktív részvételére a későbbiekben is számítunk!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.05.30. 13:17 Szólj hozzá!

Címkék: kép közélet 1848 szüreti felvonulás festetics györgy prinz gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr564554768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása