Avagy miről írtam eddig, és mi várható még

100_2.jpgA 2011. szeptember 8-a óta működő blogom elérte a 100. bejegyzést, így – a pezsgőbontás mellett :) – röviden számot vetek az eddigiekről, és ízelítőt adok a várható bejegyzésekről.

Szeptemberben egy helytörténeti és közéleti blog indítását terveztem, de aztán a szívemnek kedvesebb területnél, a helytörténetnél maradtam inkább. A közéleti bejegyzések száma mindössze 14. Nem mondom, hogy nem lesz több ilyen, de a helytörténeti kutatás és ennek publikálása jobban leköt. Közéleti témájú blog amúgy is sok van, e területen nehéz újat mondani, vidéki helytörténeti blog viszont elég kevés. A célom az, hogy Püspökmolnári helytörténetét minél részletesebben publikáljam, rövid terjedelmű, illusztrált bejegyzésekben. Olyan adatokat is, amelyek pl. a helytörténeti könyvbe nem fértek bele, vagy amelyekre annak megjelenése óta akadtam. Nemcsak az érdeklődő helybelieknek, de azoknak is, akik községünkből távolra kerültek (a visszajelzésekből látom, hogy sokan vannak), és minden más érdeklődőnek.

Néhány számadat: az eltelt 7 hónap során, heti átlagban 3 bejegyzést írtam, havonta ez kb. 12-nek felel meg. A blog indulása óta 8365 lapletöltés történt. A statisztika szerint a két legerősebb nap 2011.09.12-én és 2012.03.25-én volt, amikor egyaránt 170 lapletöltést regisztrált a rendszer. A képzeletbeli dobogóra még 2012.01.11. fért fel 151 letöltéssel.

A lájkolásokból látszott, hogy nagyon kedvelt volt az egykori püspöki kocsma és a presszó archív képét bemutató bejegyzés (sajnos a lájkolások a technika ördöge miatt elvesztek). Nagy látogatottságnak örvendett az akkor és most c. sorozat is. 3 részben mutattam be a szenttamási temetőkápolnát, 2 részben pedig Püspökmolnári létrejöttének körülményeit. Ugyancsak 2 részes írásom szólt a Horthy-korszak választási rigmusairól, ezek korábban sehol nem jelentek meg. Bemutattam Püspöki, Molnári és Szenttamás első okleveles említését, írtam a templomról, kocsmákróliskoláról, kastélyról és annak birtokosairól, temetőkről, sportról és még sok másról. Írtam az egykori Árpás községről, Szentivánról, az elszakadni próbáló Kőhegyről, de adós vagyok még ez utóbbi részletes ismertetésével és Péterháza major bemutatásával.

És mi várható ezután? Az előző bejegyzéssel új sorozatot indítottam a községi kőszobrok bemutatására, ami kb. 3 hónapon át, péntekenként fog jelentkezni. A száz éve történt eseményeket bemutató sorozat is folytatódni fog. Egyéb régi bulvárhíreket is közzéteszek majd, mint ahogy sok régi térkép bemutatását és a népszámlálási adatok ismertetését is folytatom. Helyi egyesületek történetéről is írok majd, de a községünkhöz kapcsolódó II. világháborús események, visszaemlékezések ismertetése is megjelenésre vár.

Köszönet minden kedves Olvasónak, aki olvassa a blogot, és lájkolja a bejegyzéseket! Remélem, hasznosnak és érdekesnek találják! Külön köszönet annak a 43 embernek, aki a facebook-on is a blog állandó követői közé tartozik! (Számukra valamilyen játékon töröm a fejem. :) )

A bejegyzésekkel kapcsolatos észrevételeiket (akár kommentben itt az oldalon, akár más csatornán keresztül) szívesen fogadom! Ha témajavaslatuk van, azt is örömmel veszem!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.04.23. 12:19 Szólj hozzá!

Címkék: személyes

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr74464456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása