A minap azt olvashattuk a véleményvezér blogon, hogy "a kormányzás első harmada után úgy néz ki, az a politikai erő lehet majd kihívóként esélyes, amelyik le tudja igazolni, maga elé tudja majd állítani Bajnai Gordont". Vajon tényleg lehet a volt miniszterelnök a következő parlamenti választáson a mérleg nyelve?

A magam részéről Bajnait hiteles és a gazdasághoz értő embernek, kormányzati szerepét pedig összességében pozitívnak értékelem. Megítélésem szerint a kormányzása alatt meghozott intézkedések szükségesek voltak ahhoz, hogy az ország gazdasága stabilizálódjon, hogy bedőlés nélkül ússzuk meg a válságot (amire az előző 7 évnyi rossz szocialista kormányzás rátett még pár lapáttal).

Azt azonban nem gondolnám, hogy ő adhat arcot az Orbán-ellenes összefogásnak. Méghozzá két ok miatt sem.

Egyrészt ő következetesen azt hirdette, hogy szakértő kormányzást végez, nem fog részt venni a pártpolitikai küzdelmekben. Amikor felkínálták neki a szocialista párt listavezetői posztját, akkor is nemet mondott. Igaz, azóta akár meg is gondolhatta magát. De ez nem férne össze az azóta folytatott, a pártpolitikától következetesen elhatárolódó tevékenységével. Másként fogalmazva: pillanatok alatt saját szakértői imázsát rombolná le, amint odaállna egy párt élére, mert azzal elfogadná annak a pártnak az ideológiáját, működési mechanizmusát, sőt a belső hatalmi alkuit is. (Egy saját, pártszerű tömegbázist kiépíteni pedig pár év alatt lehetetlen.)

Másrészt a mai magyar közélet ideológiai, pártpolitikai alapon annyira megosztott, hogy nincs fogadókészség a parlamenti pártokban a szakértői kormányfő imázsára. (Persze minden pártvezetés hozzáértőnek mondja magát, de ez nem az a technokrata lelkület, amiről beszélünk.) A mai magyar parlamenti ellenzék három pártja - túl azon, hogy ideológiailag nagyon távol állnak egymástól - még a középpárttá válással is küzdenek (a két kisebbik alulról, a nagyobbik erő felülről...) Amennyiben bármelyikük is kívülről, nem a párt soraiból hozna kormányfőjelöltet, azzal beismerné, hogy nem képes egy alkalmas vezetőt kinevelni. Vagyis a közvélemény - no meg a politikai ellenfél Fidesz-KDNP - előtt is elismerné a gyengeségét, amit utóbbi kíméletlenül ki is használna. Ezt pedig egyikük sem vállalhatja fel, mert ha igen, azzal elismernék, hogy alkalmatlanok a kormánytöbbség leváltásában való részvételre.

Persze 2014 (vagy egy esetleges előrehozott választás időpontja) még nagyon messze van, addig sok minden történhet. De a magam részéről Bajnai Gordon kormányfőjelöltségét legfeljebb egy széles körű "perverz technikai koalíció" élén tudom elképzelni. De a mai ellenzék három pártja közti távolság miatt erre elég kicsi esélyt látok.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2011.10.03. 13:58 Szólj hozzá!

Címkék: politika választás parlament országgyűlés szakértői kormány

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr213275168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása